Pesti Srácok

Növelte az önkormányzatok támogatását a Miniszterelnökség

Növelte az önkormányzatok támogatását a Miniszterelnökség

A Miniszterelnökség újabb, a vidéki önkormányzatok beruházásainak sikeres megvalósítását segítő módosításról döntött. Az öt vidékfejlesztési pályázatot érintő változásnak köszönhetően kevesebb önrésszel, nagyobb támogatásintenzitással számolhatnak a nyertes települések.

A Vidékfejlesztési Program keretében rendelkezésre álló 1300 milliárd forint az agrárgazdaságok mellett a vidéki térségek fejlesztését, a helyi gazdaság és a közösség speciális igényeire reagáló szolgáltatások támogatását egyaránt szolgálja. Annak érdekében, hogy az önkormányzatok és társulásaik a vidékfejlesztési pályázatokon elnyert forrásokat minél hatékonyabban fordíthassák ezen célokra - áll a Miniszterelnökség közleményében.

A tárca öt felhívás esetében a támogatásintenzitás növeléséről döntött. Ennek eredményeképpen azok az önkormányzatok, akik sikerrel pályáztak, - a települések hátrányos helyzetének besorolásától függően - a nem besorolt járásba tartozó települések 85%, a kedvezményezett és a fejlesztendő járások 90%, illetve a komplex programmal fejlesztendő járások önkormányzatai 95%-os, megemelt támogatásintenzitás mellett valósíthatják meg fejlesztéseiket - írják.

A módosítások minden, az önkormányzatok számára meghirdetett vidékfejlesztési felhívást érintenek, vagyis azokat az önkormányzatokat, amelyek a tanyák infrastrukturális ellátottságának fejlesztésére, az egyedi szennyvízkezelésre, a helyi termékértékesítést szolgáló piacok fejlesztésére, a közétkeztetés modernizálására, a településképet meghatározó épületek rekonstrukciójára, valamint a külterületi helyi közutak fejlesztésére nyertek, vagy fognak elnyerni támogatásokat. A Miniszterelnökség módosításának köszönhetően összesen több mint 3,5 milliárd forinttal kevesebb önrészt kell az önkormányzatoknak vállalniuk a projektek megvalósításához. A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet, hogy a már kiértesített nyertes önkormányzatok hamarosan új, már a megemelt keretösszeget tartalmazó támogatási okiratot kapnak. Az elbírálás alatt lévő pályázatok esetében pedig a Magyar Államkincstár már az új, magasabb összeg megítéléséről szóló támogatási okiratot juttatja el az érintetteknek. A módosított pályázati felhívások a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhetők.

PestiSracok facebook image

MTI, Vezető kép: napi.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.