Pesti Srácok

Októberben dönthet Vizoviczki László és bűntársai sorsáról a Fővárosi Ítélőtábla

Októberben dönthet Vizoviczki László és bűntársai sorsáról a Fővárosi Ítélőtábla
Vizoviczki László itélet hírdetés 2017.04.28. Fotó: Horváth Péter Gyula

Július 4-én kezdi tárgyalni az éjszakai mulatóiról elhíresült Vizoviczki László és társai adócsalási perét másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben még július 6-án, 11-én, 13-án, illetve szeptember 19-én és október 3-án tartanak nyilvános ülést, így az utolsó határnapon akár jogerős ítéletet is hozhat a táblabíróság.

Úgy tudjuk, a vádlottak nagy számára, valamint az ügy terjedelmére és az eredményes felkészülésre tekintettel a másodfokú perben öt hivatásos bíróból álló tanács jár majd el. A tanács elnökének Máziné dr. Szepesi Erzsébetet jelölte ki a Fővárosi Ítélőtábla.

Vizoviczkit még tavaly áprilisban ítélte hét év börtönre és 600 millió forintos vagyonelkobzásra felbujtóként, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt első fokon a Fővárosi Törvényszék. Az ügyészség ugyanakkor fellebbezésében jóval súlyosabb büntetéssel sújtaná a milliárdos vállalkozót és társait, mivel a vádhatóság szerint a vádlottak a cselekményüket bűnszervezetben követték el. Vizoviczki az eljárás során végig tagadta az ellene felhozott vádakat és többek között portálunknak is azt állította, egy forint kárt nem okozott a költségvetésnek. Írtunk arról is, hogy az ügy negyedrendű, súlyosan beteg gyermekét egyedül nevelő vádlottját az ügyben komoly jogsértésekérhették, ráadásul egy független szakértő szerinta nőnek semmi keresnivalója a vádlottak padján.

Az adócsalási ügy mellett a diszkócsászárt és több főrendőrt bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel is vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, majd május végén fogták el az első gyanúsítottakat. Vizoviczki és a főrendőrök perét 2015. január 14-én zárt eljárásban kezdte tárgyalni a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa, de még elsőfokú ítélet sem született az ügyben. A milliárdos vállalkozónak egyébként néhány hete jogerősen is megszüntették a házi őrizetét, így Vizoviczki - lakhelyelhagyási tilalom mellett - újra szabadon mozoghat Budapesten.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.