Pesti Srácok

Parlamenti küszöb: az időutazást is beveti a bejutásért a DK

Parlamenti küszöb: az időutazást is beveti a bejutásért a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke arra szólította fel Áder János köztársasági elnököt, hogy csatlakozzon pártja azon kezdeményezéséhez, amelyik megvonná a szavazati jogot azoktól a határon túli magyaroktól, akik korábban nem éltek Magyarországon.Vadai Ágnes hétfői, a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett azokra a sajtóhírekre, amelyek felidézték az államfő egy 1993-as parlamenti felszólalását, amelyben azt fejtette ki, hogy a Fidesz miért nem támogatja a határon túli magyaroknak adandó szavazati jogot.

Vadai Ágnes idézte Áder Jánost, aki akkor többek között azt mondta: elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, akik nem adófizető polgárai az országnak, és akik a két választás között semmilyen formában sem tudják az általuk választottakkal kapcsolatos véleményüket elmondani, ráadásul sokaknak semmilyen kötődése nincs is már az országhoz. A DK politikusa úgy fogalmazott, a magyarok háromnegyede az államfővel, pontosabban a huszonöt évvel ezelőtti Áder Jánossal ért egyet a kérdésben. Azt mondta, a témában elindított aláírásgyűjtésüket eddig már közel kétszázezren támogatták.

Vadai Ágnes közölte, hogy egy levelet és egy aláírásgyűjtő ívet szeretne átadni a köztársasági elnöknek, mert lehetőséget akarnak adni neki arra, hogy visszataláljon korábbi önmagához és a magyarokhoz. A sajtótájékoztató végén a képviselő bement a Sándor-palotába, hogy személyesen adja át a papírokat az államfőnek. Miután kijött, azt mondta a rá várakozó újságíróknak, hogy noha Áder János éppen akkor érkezett vissza az épületbe, nem állt meg, hogy átvegye tőle az iratot, ezért azt a Köztársasági Elnöki Hivatal egyik munkatársának adta át.

Forrás: MTI Fotó: PestiSrácok/ Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.