Pesti Srácok

Elgurulhatott a gyógyszer: politikai pedofíliával vádolja a DK Simicskót

Elgurulhatott a gyógyszer: politikai pedofíliával vádolja a DK Simicskót

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint „politikai pedofília", hogy Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda KDNP-s országgyűlési képviselője gyerekekkel kampányol.Gy. Németh Erzsébet DK-s politikus azt nehezményezte, hogy Simicskó egy óvoda megnyitóján mások mellett gyerekekkel is látható egy fotón.

Gy. Németh Erzsébet az ellenzéki párt fővárosi képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánypárti politikus egy helyi lapban és közösségi oldalán olyan képeket jelentetett meg, amelyeken mások mellett gyerekekkel látható, például egy óvoda megnyitóján.

-fűzte hozzá. Gy. Németh Erzsébet azt ajánlotta a politikusnak, hogy Vona Gábor Jobbik-elnökhöz hasonlóan „inkább macskákkal és kutyákkal kampányoljon". Véleménye szerint a miniszternek széles körű megjelenést biztosító XI. kerületi Újbuda című újságot „gyakorlatilag Simicskó Facebook-oldaláról szerkesztik". A fővárosi képviselő azt is kifogásolta, hogy a miniszter olyan beruházásokkal kampányol, amelyekhez semmi köze, mert azok uniós forrásokból készültek el, nem pedig kormányzati pénzből.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: lokal.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.