Pesti Srácok

Putyin hivatalosan is elnökjelölt

Putyin hivatalosan is elnökjelölt

Hivatalosan is elnökjelöltként jegyezte be Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfőt az orosz Központi Választási Bizottság kedden Moszkvában.

Putyinnal háromra bővült az elnökjelöltek listája, amelyen eddig az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja által támogatott Pavel Grugyinyin és a Liberális Demokrata Pártot vezető Vlagyimir Zsirinovszkij neve szerepelt. A választási bizottság kedden megszavazta, hogy szerdán bejegyzi Kszenyija Szobcsakot, a Társadalmi Kezdeményezés és Makszim Szurajkint, az Oroszország Kommunistái elnevezésű párt jelöltjét is. A testület dönt majd a Jabloko párt színeiben induló Grigorij Javlinszkij, a Növekedés Pártját képviselő Borisz Tyitov és az Oroszországi Össznépi Szövetség nevében rajthoz álló Szergej Baburin elnökjelöltségének ügyében is.

Precedens nélküli esetről van szó. Az összes, a Központi Választási Bizottsághoz eljutott jelölt átment az ellenőrzésen”

- jelentette ki Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke. Szavai azt jelentik, hogy a bizottsághoz leadott támogató aláírások közül az érvénytelenek aránya egyetlen elnökjelölt-aspiráns esetében sem érte el az 5 százalékot. Az elnökjelöltté nyilvánításhoz a független indulóknak - ebben a kategóriában egyedül Putyin maradt versenyben - 300 ezer, a pártok által támogatott politikusoknak pedig 100 ezer aláírást kellett összegyűjteniük, a választási bizottsághoz ellenőrzésre pedig legfeljebb 315 ezer, illetve 105 ezer aláírást adhattak le. A parlamenti pártok esetében az elnökválasztási törvény eltekint az aláírásgyűjtés kötelezettségétől, Zsirinovszkijt és Grugyinyint ezért előbb tudta elnökjelöltté minősíteni a bizottság. Igaz, az utóbbival szemben aggályok merültek fel, mert a kommunisták jelöltje hétfőig nem igazolta hitelt érdemlően, hogy bezáratta két svájci és két ausztriai bakszámláját. A külföldi számlák birtoklása kizáró ok. Tavaly 46 független aspiráns és 24 párt képviselője jelezte, hogy indulni kíván az elnökválasztáson. A függetlenek közül 15-öt, a pártok támogatottjai közül 22-t jelölőgyűlés is megerősített. A Központi Választási Bizottsághoz 36-an nyújtották be a regisztrációhoz szükséges dokumentációt, a testület közülük 16-nak engedélyezte az aláírásgyűjtést, aminek a jelek szerint hatan tettek eleget. A szavazólistára a jelenlegi állás szerint legfeljebb 8 jelölt neve kerülhet fel. Erről a törvény szabta határidő értelmében szombatig kell döntenie a választási bizottságnak. Az elnökválasztást március 18-án tartják meg Oroszországban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó: AP

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.