Pesti Srácok

Rogán: az ellenzéki pártok végrehajtanák a Soros-tervet

Rogán: az ellenzéki pártok végrehajtanák a Soros-tervet

Ha az ellenzéki pártok kerülnének kormányra, egy olyan gyenge kormány lenne, amelyen a Soros György által irányított érdekcsoportok, vagy Brüsszel minden további nélkül keresztülvinné akaratát - hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Rogán Antal közölte: a magyar kormány keresi a szövetségeseket, a jövő héten például a bevándorlás ellen keményen fellépő Ausztrália külügyminiszterével tárgyal a magyar miniszterelnök.

Rogán Antal elmondta: számítottak rá, hogy támadni fogják a Stop Soros törvényjavaslat-csomagot. Ugyanis - mint kifejtette - Soros György nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a világintézményeknél, európai intézményeknél vezető pozícióba helyezze embereit. Az Európa Tanács képviselője - aki nyíltan bevándorláspárti álláspontot képvisel - az egyik Soros-alapítvány vezetője volt, míg az ENSZ fő jelentéstevője - aki jelenleg is bevándorlási kérdésekkel foglalkozik - kitüntetést kapott Soros Györgytől 2010-ben Budapesten - fejtette ki a miniszter. Hozzátette: azok az alapítványok, egyetemek, intézmények, amelyeket Soros György működtet, egyre több szállal kötődnek a politikai intézményekhez. Úgy fogalmazott: „egy hatalom mögötti hatalomról van szó”, amely megpróbálja befolyásolni a választott képviselőket, sőt egyre többen vannak köztük választott tisztségviselők is.

- szögezte le Rogán Antal, hozzátéve: ehhez keresik a szövetséges országokat. Példaként említette a bevándorlás ellen nagyon szigorúan fellépő Ausztráliát, amelynek külügyminisztere jövő héten Magyarországra látogat, s találkozik Orbán Viktor kormányfővel és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. Rogán Antal kitért arra: azt is nézni kell, honnan van Soros Györgynek az a vagyona, amellyel azokat támogatja, akik „istenítik őt”.

PestiSracok facebook image

- fejtette ki Rogán Antal, hozzáfűzve: Soros György személyét a világban sokfelé övezi kritika. Korábban pénzügyi spekulánsként komoly károkat okozott Angliában, a francia pénzügyi intézmények jelentős részét is megtámadta, továbbá Izraelben is erős kritikák érik személyét - fejtette ki a miniszter, megjegyezve: Soros György sok országból ki is van tiltva. A miniszter szerint Soros György - mint aki „irdatlan mennyiségű pénzzel bevándorlókat akar behozni Afrikával és a Közel Keletről nagy számban úgy, hogy erről nem kérdezi meg a magyar embereket” - Magyarország számára nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Rogán Antal úgy vélekedett: az ellenzéki pártoknak nincs hitelük. Bár mostanra észrevették, hogy Magyarországon az emberek nem akarnak bevándorlást, elutasítják a brüsszeli bevándorláspolitikát, de - mint a miniszter kiemelte - nem arra kell figyelni miket mondanak most, hanem miket mondtak, cselekedtek korábban. Rogán Antal úgy vélekedett: ha 2014-ben baloldali kormány került volna hatalomra, nem építette volna meg a kerítést, s akkor most itt lennének a „giga menekülttáborok” Magyarországon. A miniszter szerint ezért is van nagy tétje a mostani választásnak. Ugyanis ha az ellenzéki pártok lehetőséget kapnának egy együttes kormányalakításra, bár Rogán Antal szerint „az önmagában is egy nonszensz koalíció lenne”, akkor végrehajtanák a Soros-tervet és megnyitnák a kerítést.

- emelte ki a miniszter, kifejtve: miután Charles Michel belga miniszterelnök elszólta magát, júniusban arra készülnek, ha nem megy keresztül az új bevándorlási mechanizmus - amely szerint behoznák, s kötelező kvóták szerint szétosztanák a bevándorlókat - akkor át fogják erőltetni többségi szavazással. Úgy, ahogy azt korábban tették az 1300-as kvótával, most azt szeretnék megcsinálni ipari méretekben.

- szögezte le a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.

Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.