Pesti Srácok

Salah Abdeslam nem akar részt venni perének utolsó tárgyalási napján

null

Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője nem kíván részt venni brüsszeli büntetőperének utolsó tárgyalási napján - közölte kedden a gyilkossági kísérlet ügyében eljáró belga bíróság.

A hétfőn kezdődött per csütörtökön folytatódna a belga fővárosban, Luc Hennart, a bírói testület elnöke azonban arról számolt be közleményében, hogy Abdeslam nem kíván részt venni az utolsó tárgyalási napon, így arra a távollétében fog sor kerülni. Abdeslam hétfőn közölte, hogy nem fog válaszolni a kérdésekre, és a vádirat ismertetésekor sem volt hajlandó felállni.

- mondta a 28 éves férfi, mielőtt visszaszállították a Párizshoz közeli börtönbe, ahol őrizetben tartják. A rendőrség 2016 márciusában, néhány nappal a brüsszeli robbantások előtt házkutatást tartott a belga főváros Forest nevű kerületében egy lakásban, amely - mint később kiderült - a párizsi terrortámadások óta szökésben lévő Abdeslam búvóhelyéül szolgált. A művelet során tüzet nyitottak a rendőrökre, akik a lakásban tartózkodó három férfi közül egyet agyonlőttek, a két másiknak viszont sikerült elmenekülnie. A lövöldözésben négy rendőr megsebesült, a szökevényeket nem sokkal később elfogták. Abdeslam társa, Soufien Ayari jelen lesz csütörtökön, ellene ugyancsak gyilkossági kísérlet és tiltott fegyvertartás miatt indult eljárás Belgiumban. Az ügyészség képviselője elmondta, hogy ha bűnösnek találják őket, akár 20 év börtönt is kiszabhatnak a vádlottakra. A francia fővárosban 2015. november 13-án hét helyszínen követtek el merényleteket. A 130 ember halálát követelő terrorcselekmények elkövetői közül többen is Brüsszelben éltek korábban. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: Le Parisien

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.