Pesti Srácok

Seszták Miklós: Az egyház és az állam közösen dolgozik a nemzet felemelkedéséért

Seszták Miklós: Az egyház és az állam közösen dolgozik a nemzet felemelkedéséért

Az egyház az állammal közösen dolgozik a magyar nemzet és társadalom felemelkedéséért és fejlődéséért - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Nyíregyházi Egyházmegye felújított görögkatolikus papnevelő intézetének és egyházi hivatali épületeinek ünnepélyes felszentelésén szombaton, Nyíregyházán.

Seszták Miklós szavai szerint a görögkatolikus egyház és a kormányzat közötti együttműködésnek megszámlálhatatlan jelét lehetett látni az elmúlt években.

-mondta a miniszter, megjegyezve, ezek a fejlesztések semmit nem érnek, ha nem viszik az embereket közelebb Istenhez. A jelenlévő egyházi és világi vezetőkhöz szólva a miniszter kifejtette, az épületeknek és a bennük zajló lelki nevelésnek nem lehet más célja, mint megtanítson mindenkit Isten bölcsességére.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott Seszták Miklós. A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy a felújított püspöki épületek szent helyekké válnak, amelyek erős hitű, lelkileg és szellemileg példamutató papokat fognak kinevelni.

Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke szentbeszédében azt mondta, üdvösség köszöntött be a házba.

-tette hozzá.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangoztatta, a kormány számára fontos, hogy a papnövendékek méltó módon tanulhassanak az ország egyetlen görögkatolikus papneveldéjében. A hit megvallása az egyik legszemélyesebb közösségi ügy, ezért épülnek templomok, és ezért tartja a kormány fontosnak az egyházi intézmények fejlesztéseinek támogatását - jelentette ki az államtitkár.

A több mint 660 millió forintból, kormányzati és más forrásokból felújított épületeket Kocsis Fülöp metropolita, a Görögkatolikus Metropólia vezetője, Orosz Atanáz megyéspüspök és Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója áldotta meg és szentelte fel. A nyíregyházi belvárosban lévő, leromlott állapotú épületegyüttes rekonstrukciójára kormányzati és uniós forrást is igénybe vett az egyházmegye. A fejlesztések során a püspöki hivatal és a szeminárium épületein kicserélték és szigetelték a tetőszerkezetet, korszerű fűtési rendszert építettek be, valamint teljesen megújultak a hivatali helyiségek. A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola papnevelő intézete mintegy ötven diákot tud befogadni; az alsóbb tagozatos növendékek két-három személyes, a felsőbb évesek pedig egyszemélyes, megújuló energiával fűtött szobákban és korszerű kiszolgáló helyiségekben folytathatják tanulmányaikat.

Forrás/Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.