Pesti Srácok

Soros kitartottja határozza meg az ENSZ migrációs politikáját

null

A sajtó többször is foglalkozott azzal, hogy Antonio Guterres ENSZ-főtitkár a migárciót hasznos, szükséges és megállíthatatlan folyamatnak nevezte. Az ENSZ migrációs politikáját meghatározó általános vita előkészítő anyagát ráadásul az a Louise Arbour készítette, aki korábban a Soros György által pénzelt, brüsszeli székhelyű Nemzetközi Kríziscsoport vezérigazgatója volt, így nem meglepő módon jelentése elfogultan migárció-párti. Még kirívóbb, hogy a vita lezárultával a jelentést véleményezésre megküldik a Nemzetközi Migrációs Konferencia főtitkárának, aki véletlenül szintén az ultraliberális Louise Arbour.

Az ENSZ vitát kezdeményez arról, milyen legyen a világszervezet migrációs politikája. Bár a vita még el sem kezdődött, úgy tűnik, a döntés már régem megszületett. Az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres ugyanis nemrégiben hosszasan értekezett arról, a migráció hasznos, szükséges, megállíthatatlan, sőt, gyakorlatilag minden földi jó forrása, ezzel a főtitkár gyakorlatilag meghatározta a vita végeredményét is. Ezt követően február 5-én az ENSZ kiadta vitaindító anyagát, amelynek elkészítésénél természetesen szintén kikérték a migrációt támogató főtitkár véleményét. A főtitkár nevében ugyanakkor Louise Arbour, a migrációért felelős különleges képviselő készített jelentész az zala beszédes címmel:

A jelentés szerint népszerűsíteni kell a migrációt, és hangsúlyozni a pozitív hatásait, segíteni kell a migránsok családegyesítését. Félrevezetőnek tartja ugyanakkor a migrációt önmagában fenyegetésként kezelni. A dokumentum szerint továbbá migráció ellen meghozott biztonsági intézkedések aggodalomra adnak okot, és veszélyeztetik a migránsok biztonságát. Arbour úgy látja, megbízható útvonalakat kell kialakítani olyan migránsok számára, akik nem minősülnek nemzetközi menekültnek, de leküzdhetetlen akadályokkal néznek szembe az otthonukba való visszatérésnél.

PestiSracok facebook image

A kanadai származású Louise Arbour korábban a Soros György által pénzelt, brüsszeli székhelyű Nemzetközi Kríziscsoport vezérigazgatója volt. A Nemzetközi Kríziscsoport tevékenysége több szempontból is aggályos, pénzügyi hátterét pedig a Nyílt Társadalom Alapítvány biztosítja. Soros György jelenleg is a Nemzetközi Kríziscsoport igazgatóságának tagja, de fiát, Alexander Sorost is ott találjuk a kuratóriumi tagok között. Soros György személyes jelenléte nem is olyan meglepő, ha megnézzük a szervezet tevékenységét: a Nemzetközi Kríziscsoport mindig a válságtól sújtott országokban jelenik meg, hogy befolyásolja a létrejövő tárgyalások menetét, és beavatkozzon az országok belügyeibe. Az ENSZ migrációs csomagját előkészítő Louise Arbour közel öt évig töltötte be a Nemzetközi Kríziscsoport vezérigazgatói pozícióját. Munkásságáért Soros György személyesen tűntette ki a Közép-Európai Egyetem (CEU) Nyílt Társadalom díjával 2010-ben. A díjat olyan személyek vehetik át, akik munkájukkal a nyílt társadalom kialakulásához kiemelkedő módon járultak hozzá, ami a szélsőségesen liberális nézeteket valló Arbourról mindenképpen elmondható. Egy három évvel ezelőtti interjúban Arbour arról beszélt, minél több burkát viselő muszlim nőt kell alkalmazni a közszférában, mivel ez a vallásszabadság és a nemek közötti egyenlőség hirdetésének a legjobb eszköze.

Megjegyzendő, hogy az ENSZ tagállamainak vitája után, a migrációs csomagot még az elfogadás előtt megküldik a Nemzetközi Migrációs Konferencia főtitkárának, aki egy különös véletlen folytán szintén nem más, mint Louise Arbour. Ebből kifolyólag Soros György embere ott bábáskodik, amikor a migrációról szóló vitát elindítják, és ott van akkor is, amikor a vitát lezárják.

Emlékezetes, a magyar kormány már többször hangoztatta, komoly aggályai vannak az ENSZ migrációs politikájával kapcsolatban. A ENSZ ugyanis a migrációt egy hasznos és megállíthatatlan jelenségnek tekinti, a magyar kormány ezzel szemben rossz és veszélyes folyamatnak tartja.

Forrás: PestiSrácok.hu; fotó: eduonline.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.