Pesti Srácok

Egy szakvélemény szerint Juhász Péter párkapcsolaton belüli erőszakot követett el

Egy szakvélemény szerint Juhász Péter párkapcsolaton belüli erőszakot követett el

A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület pszichológusi szakvéleménye is bizonyítja, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke párkapcsolaton belüli erőszakot követett el – írja a Magyar Idők. A lapon megjelent cikk szerint élettársa a lelki és fizikai bántalmazás miatt poszttraumás ­stresszben él. A bűncselekmények áldoza­tait segítő civil szervezet által jegyzett dokumentumban leírják: nem támogatják a politikus előző kapcsolatából származó gyermekek feletti közös felügyeletet, azt az anyának javasolják ítélni.

A közös gyerekfelügyelet, láthatás vagy a felek találkozását szükségessé tevő egyéb egyezség, netán kapcsolat fenntartása az anyát és a gyerekeket is további lelki, illetve fizikai erőszaknak teszi ki – olvasható a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület által Juhász Péter gyermekelhelyezési ügyéhez csatolt pszichológusi szakvéleményben. A tavaly júliusban készült dokumentum szerint az Együtt elnöke párkapcsolaton belüli erőszakot követett el. A mintegy három évtizede működő, a bűncselekmények áldozatait segítő civil szervezet által jegyzett szakvéleményben leírják: nem támogatják a politikus előző kapcsolatából származó gyermekek feletti közös felügyeletet, azt az anyának javasolják ítélni. A dokumentumnak a szülők kapcsolatát elemző fejezete szerint az Együtt elnökével közös három gyermekét nevelő nő a poklok poklát élte át éveken át, ami a párkapcsolat megszakítása után sem változott.

– számolt be a bántalmazott élettárs a 2016. decemberi, már szakítás utáni erőszakról.

PestiSracok facebook image

A szakvélemény szerint Juhász részéről mindennaposak voltak a paranoid féltékenységi jelenetek, az élettárs kontrollálása és ellehetetlenítése. Leírták: rendszeresen sértőn, lekicsinylőn szidalmazta korábbi párját, akár mások előtt is. Szintén megdöbbentő az a részlet, amely szerint Juhász – aki a gyermeknevelés terén nem segített a nőnek – súlyos, többszöri műtétet igénylő daganatos betegsége alatt nem állt élettársa mellett. Az is kiderült, hogy a kapcsolat megromlása idején párterápiát vettek igénybe, azonban az eljárást végző szakember – mint később kiderült, etikailag kifogásolhatóan – korábban munkakapcsolatban állt Juhász Péterrel.

– fogalmaz a szakvélemény a Juhász által elkövetett párkapcsolaton belüli erőszak hosszú távú hatásairól az anya pszichés állapotát elemezve. Az átélt traumák hatására szorongás, bizalmatlanság, önbecsülés-csökkenés, kedélyállapot ingadozása jellemzi a nő pszichés állapotát jelenleg is.

A szakvélemény apa és gyermekei kapcsolatát taglaló fejezetében úgy fogalmaz: Juhász Péter gyermekeihez való viszonyát áthatja a bűntudatkeltés, a túlzott felelősség áthárítása a kicsikre. Kiderül: az anyával Londonban élő gyermekeit telefonon próbálta manipulálni, bennük lelkiismeret-furdalást kelteni: azt mondogatta nekik, hogy szegény papa magányos Budapesten és nincs lehetősége meglátogatni őket, mert nincs rá pénze, és állandóan dolgozik.

Az áldozatvédőkhöz forduló bántalmazott élettárs arról is beszámolt, hogy az ellenzéki politikus rendszeres marihuánafogyasztó volt, több alkalommal autóvezetés közben sodorta meg füves cigijét és ott szívta el, vagy otthonukban az elszívó alatt, gyermekei jelenlétében gyújtott rá, veszélyeztetve őket. Juhász korábban nem volt ennyire szégyenlős, ha drogról volt szó. Emlékezetes: a marihuána legalizálásáért küzdő politikus volt, hogy egy egyméteres kenderpalántával jelent meg a bíróságon.

A Fővárosi Bíróság az ügyben hozott határozatának indokolásában kimondta: Juhász Péter személye fokozottan veszélyes a társadalomra, mert a büntetőeljárást, a jog eszközét és a bíróságot kívánta felhasználni arra, hogy a kábítószer-fogyasztás legalizálását hirdesse.

Visszatérve a szakvéleményre, az áldozatsegítő civil szervezet a gyermekek kapcsán kijelentette: „ismert tény, hogy a gyermeknek a biztonsághoz és az egészséges fejlődéshez való joga minden esetben sérül, ha valamely szülője bántalmazó, tehát akkor is, ha őt magát nem, csak anyját éri közvetlen erőszak”. A dokumentum szakmai ajánlásában az is olvasható, hogy a gyermekfelügyeleti vitában a kapcsolati erőszak miatt nem javasolt a felek között a mediáció, közvetítés alkalmazása.

A szakpszichológus összefoglaló véleménye szerint javasolható, hogy a bíróság az édesanyának ítélje a szülői felügyeleti jog teljes körű gyakorlását, mivel ez a gyermekek elsődleges (mindenekfelett álló) érdeke. Juhász Péter a családon belüli erőszakot tagadja, Facebook-bejegyzése szerint politikai lejáratás áldozata lett. Közben a PestiSrácok.hu. információi szerint kényszerítés, súlyos testi sértés, kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt Tényi István feljelentette Juhász Pétert az ügyészségen.

Magyar Idők; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.