Pesti Srácok

Szél Bernadett neve lassan összeforr a pénzosztás folytonos ígérgetésével

Szél Bernadett neve lassan összeforr a pénzosztás folytonos ígérgetésével

Az LMP kormányon 300 milliárd forintot biztosítana a közszféra bérválságának felszámolására - mondta a párt miniszterelnök-jelöltje szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Szél Bernadett tarthatatlannak nevezte, hogy számos önkormányzati dolgozó bére 2008 óta nem emelkedett, amit a falurombolás csendes, de hatékony eszközének nevezett.

Az LMP társelnöke rámutatott, 2 millió magyar él olyan településen, amely érintett a közszféra munkaerő-elvándorlásában.

-fogalmazott. Az önkormányzatoknál 18 ezer ember bére nem emelkedett 2008 óta, holott az szerinte 42 milliárd forintból, vagyis a Miniszterelnöki Kabinetiroda büdzséjéből rendezhető lenne. A kabinet ugyanakkor a megoldások helyett propagandára költ - jelentette ki -, mert a valós problémákra nincsenek megoldásaik. Kérdésre azzal kapcsolatban, hogy az uniós támogatásokat esetleg a migrációs válság megoldásában való részvételhez kötnék, azt felelte, a forrásokat egy meglévő megállapodás alapján kapjuk, fontos azonban, hogy ezeket ne lopják el, hanem termelő beruházásokra költsék, amelyek valódi gazdasági növekedést eredményeznek. A menekültek befogadását érintő kérdésre azt mondta, a kormányhoz hasonlóan betartanák az érintettek elhelyezéséről szóló Genfi konvenciót, de még a határainkon kívül vizsgálnák, ki a menekült, ki a bevándorló és ki az, aki illegálisan, akár sanda szándékkal érkezik. Hozzátette ugyanakkor, a bevándorlás nemzeti hatáskör, ezzel kapcsolatban Magyarországnak kell a törvényeit meghoznia. „Kvótapártiak nem vagyunk - folytatta -, a kerítést lebontani nem tudnánk, én a határvédelmet is visszaállítanám" - fogalmazott. Hozzátette, még erősítené is a nemzetbiztonsági szolgálatokat, ugyanakkor közös európai megoldás megalkotásában is részt venne.

PestiSracok facebook image

Beszámolt arról is, az aláírásgyűjtés után fog tárgyalni a Momentum vezetőjével a "lehetséges közös dolgaikról", ugyanis az LMP az Új Kezdett mellett még a Momentummal lát lehetőséget arra, hogy komoly kihívás elé állíthassák az eddigi politikai elitet. Az Elios-ügyre reagálva azt mondta, a Fidesz-KDNP már a szemünket lopja ki, a szervezetten felépített bűncselekmény-sorozat hulláma pedig a miniszterelnök közvetlen közeléig ér. Szél Bernadett az OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát sürgette.

Forrás: MTI; fotó: magyaridok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.