Pesti Srácok

Szembe megy Izraellel az új német kormány?

Szembe megy Izraellel az új német kormány?

A német politikában óriási áttörést jelent, hogy négy hónapnyi bizonytalanság után sikerült megállapodni a koalíció feltételeiről. Az új kormánynak azonban nem mindenki örül majd felhőtlenül. Az erős szociáldemokrata befolyás érezhető lesz majd a német külpolitikán is - írja az atv.hu.

Ennek első áldozata a szerződés szövege alapján Izrael, melynek hírforrásai arról írnak, a CDU/CSU és az SPD koalíciós szerződésének tervezete most először nyíltan kritizálja a közel-keleti országot. A korábbi megállapodások szövegében eddig csak a kétállami megoldás támogatásáról rendelkeztek. A szerdán elfogadott szöveg azonban már tovább megy, és nyíltan állást is foglal.

– szól a szöveg. A szerződés Jeruzsálem státuszáról is nyilatkozik. Nyíltan elítéli a város elismerését Izrael fővárosaként, amíg a felek el nem jutnak a béketárgyalások végső stádiumába. A német külpolitikában korábban nem látott lépés az is, hogy a szöveg szerint elkötelezik magukat az ENSZ palesztinokat segítő kétes hírű szervezete, az UNRWA támogatása mellett, a palesztin területeken pedig a demokratikus folyamatokat szorgalmazzák.

PestiSracok facebook image

Az amerikaiak már elismerték Jeruzsálemet fővárosként

A német külpolitika új szereplői valószínűleg így próbálnak reagálni az elmúlt hónapok Izraellel kapcsolatos fejleményeire. Az Egyesült Államok elnöke az év végén rendelte el az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe telepítését, ezzel elismerve Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. A palesztinoknak juttatott segélyeket pedig jelentősen csökkentette, miután a lépésre tüntetésekkel reagáltak.

– szól a 2018-as szerződés. A megállapodás szövege egyébként azt is egyértelművé teszi, Berlin elkötelezett Izrael biztonsága mellett és elismeri zsidó államként. Ez a rész majdnem teljesen megegyezik a 2013-as nagykoalíció szerződésének szövegével.

Arról, hogy mi várható az új német külügyminisztertől, bővebben itt olvashatnak.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.