Pesti Srácok

A tanárok felfegyverzése a tagállamok feladata

A tanárok felfegyverzése a tagállamok feladata

Donald Trump amerikai elnök finomított a tanárok felfegyverzésére vonatkozó álláspontján: míg eddig arra lehetett számítani, hogy szövetségi törvénytervezetet fog benyújtani a kongresszusnak az ügyben az iskolai tömeggyilkosok elrettentésére, egy szombati Twitter-üzenetében kijelentette, hogy a tanárok felfegyverzése a tagállamok feladata.

A 17 halálos áldozatot követelő floridai tömeggyilkosság hatására Trump eddigi terveiben az szerepelt, hogy "a fegyverekhez értő" tanárok és más iskolai alkalmazottak hordjanak rejtve fegyvert az osztályteremben is, kapjanak gyakorlási lehetőséget és pótlékot azok, akik hajlandók erre.

Emellett a fegyverkereskedők szigorúbban ellenőrizzék a vásárlókat, emeljék meg a katonai jellegű fegyverek vásárlásának alsó korhatárát, és tiltsák be a félautomata fegyvereket szinte automatává alakító rugós válltámaszokat.

Most közölte, hogy a tanárok felfegyverzése, kiképzése és pótlékuk kifizetése a tagállamok feladata, és ez így egy "nagyon költségkímélő" megoldás. Az AP hírügynökség szerint a Fehér Ház egyelőre nem részletezte, hogy ez mit jelent.

Még a héten, a Fehér Ház szóvivője arra a kérdésre, hogy a szövetségi kormánynak vagy a tagállamiaknak, esetleg az önkormányzatoknak kellene-e állniuk a tanárok kiképzésével és felfegyverzésével járó több millió dolláros költséget, azt válaszolta, hogy a terv még nincs kidolgozva, de visszakérdezett, hogy "túl nagy ár-e ez az iskolák biztonságáért".

Az AP szerint a tanárok és a rendőrség ellenzi az ötletet, több tagállam azonban gondolkodik azon, hogy felfegyverezze az iskolai alkalmazottakat.

PestiSracok facebook image

Közben újabb cégek szakították meg üzleti kapcsolataikat az Országos Fegyverszövetség (NRA) nevű, mintegy ötmillió tagot számláló lobbiszervezettel, mert az iskolai tömeggyilkosságok sorozata és a floridai diákok szigorúbb fegyvertartási szabályokat követelő mozgalma ellenére az NRA továbbra is ellenzi a fegyvervásárlás és -tartás mindenféle szigorítását. Újabban a három legnagyobb amerikai légitársaság közül kettő, a Delta és a United Airlines szakította meg az üzleti kapcsolatait a szervezettel, már nem kínálnak az NRA tagjainak kedvezményes utakat találkozóikra.

Az NRA szombaton emailben reagált az egyre terjedő bojkottra: a "politikai és civil gyávaság szégyenletes megnyilvánulásának" nevezte azt.

- szögezte le a szervezet.

Az, hogy a korábbi egyesült államokbeli iskolai tömegmészárlásokat nem követte ilyen céges bojkott, a mostanit pedig igen, Bob Spitzer politológus szerint annak tudható be, hogy a floridai diákok mozgalmat indítottak, de korai volna azt megjósolni, hogy ennek lesz-e áttörő hatása.

Csaknem 50 főiskola és egyetem próbálja nyugtatni a középiskolásokat, hogy nem kell tartaniuk iskolájuk büntetéseitől, amelyeket abban az esetben kapnak, ha részt vesznek valamilyen fegyverellenes tüntetésen, nem lesz kisebb a diákok esélye a vágyott felsőoktatási intézménybe való bejutásra. Ennek előzménye, hogy több középiskola vezetése megfenyegette a diákokat: büntetést von maga után, ha részt vesznek valamilyen fegyverellenes demonstráción. Van olyan felsőoktatási intézmény, amely még biztatja is a diákokat a tiltakozó mozgalomban való részvételre.

MTI; Fotó: Reuters

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.