Pesti Srácok

Újabb tüntetést szervezett Kijevben Miheil Szaakasvili

Újabb tüntetést szervezett Kijevben Miheil Szaakasvili

Újabb utcai megmozdulást tartottak vasárnap Kijev központjában ukrán ellenzékiek Miheil Szaakasvili, az ukrán állampolgárságától megfosztott, így hontalanná vált, volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök vezetésével. Szaakasvili és hívei demonstrációjukon Petro Porosenko ukrán elnök lemondását, majd rendkívüli parlamenti választások kiírását és új kormány hivatalba lépését követelték. A helyszínről tudósító UNIAN ukrán hírügynökség becslése szerint a nagygyűlésen több mint négyezren vettek részt.

A georgiai származású politikus támogatói a központi Sevcsenko parktól menetben vonultak a Majdan tőszomszédságában lévő Európai térre, ahol nagygyűlést tartottak. A felvonulók zömében kék-sárga nemzeti lobogókat és a nacionalisták piros-fekete zászlaját tartották a kezükben. A menet elején haladók különböző katonai ruházatot, többségük a Donyec-medencei fronton – ukrán oldalon – szolgáló Donbasz önkéntes zászlóalj jelzésével ellátott egyenruhát viseltek. A tüntetésen – amelyet a Szaakasvili által Ukrajnában alapított Új Erők Mozgalma nevű párt hirdetett meg – jelen volt Szemen Szemencsenko ellenzéki parlamenti képviselő, a Donbasz alakulat volt parancsnoka és Jegor Szoboljev szintén ellenzéki honatya is.

Az akció szervezői február 18-ra újabb utcai demonstrációra hívták a kijevieket, továbbá jelezték, hogy vidéken is tiltakozó akciókat készülnek aznap tartani. Felszólították Porosenko elnököt, hogy jelenjen meg majd a tüntetésükön, és jelentse be lemondását. A nagygyűlés befejezése után egy-két tucatnyian autókba szálltak és Porosenko Kijev melletti Kozin faluban lévő lakóházához hajtottak. A megmozdulások ezúttal rendben, incidensek nélkül zajlottak le, összetűzés a tüntetők és rendfenntartók között nem történt. Kijev belvárosába vasárnap kétezer rendőrt vezényeltek ki. A főutcán, a Hrescsatikon ugyanis egy másik csoport is demonstrációt rendezett. Utóbbiak száz autóval vonultak ki a főpolgármesteri hivatal elé, hogy követeljék az európai uniós országokból behozott gépjárművekre kivetett vám eltörlését.

Forrás: MTI Fotó: Origo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.