Pesti Srácok

Választás 2018: rekordot dönt a külképviseleteken szavazók száma

null

Csaknem tizenkétezren vetették fel magukat a külképviseleti névjegyzékbe, várhatóan minden korábbinál többen jelentkeznek majd külképviseleti szavazásra – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szombaton az MTI-nek.

Azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok, akik a szavazás napján, április 8-án nem tartózkodnak Magyarországon, a külképviseleteken szavazhatnak. Négy évvel ezelőtt kilencvenhét külképviseleten huszonnyolcezer választópolgár szavazhatott. Pálffy Ilona elmondta: szombat reggelig 11 921-en vetették már magukat fel a külképviseleti névjegyzékbe, 2014-ben negyvenhat nappal a választás előtt körülbelül feleannyian, mindössze hatezerötszázan regisztráltatták magukat. Az idei adatok alapján a szakemberek arra számítanak hogy minden korábbinál több választópolgár jelentkezik külképviseleti szavazásra. Az NVI elnöke hozzátette: most 117 külképviseleten lehet szavazni, eddig a legtöbben, 1873-an Londonban voksolnának, Münchenben 779-en, Stuttgartban 696-an, Hágában 552-en, Bernben 521-en, Brüsszelben pedig 484-en.

Pálffy Ilona felhívta a figyelmet arra, hogy a külképviseleti névjegyzékbe vételhez szükséges kérelmet március 31-éig lehet benyújtani személyesen vagy levélben a választópolgár lakcíme szerinti helyi választási irodában, vagy az NVI internetes oldalán, a www.valasztas.hu honlapon. Ha a választópolgár igényli, a kitöltésben segítséget nyújtanak a helyi választási információs szolgálatok (http://www.valasztas.hu/elerhetosegek), illetve a központi választási információs szolgálat, amely a [email protected] e-mail-címen fogad elektronikus leveleket és a 06-1-795-3310-as telefonszámon érhető el munkaidőben. A külképviseleten a választópolgár a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján, valamint a pártlistás vagy – nemzetiségiként regisztrált választópolgár esetében –nemzetiségi listás szavazólapon szavazhat. A külképviseleteken szavazók is a magyarországi szavazás napján adhatják le szavazatukat a külképviseleteken, de az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen a magyarországi szavazást megelőző napon, szombaton tartják a voksolást. A külképviseleti szavazás idejéről és pontos helyszíneiről a www.valasztas.hu oldalon lehet tájékozódni.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.