Pesti Srácok

A magyar bérekre is veszélyt jelenthetnek a migránsok

A magyar bérekre is veszélyt jelenthetnek a migránsok

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete elnöke szerint óriási felfordulást okozna a mintegy félmillió munkavállalót foglalkoztató kiskereskedelemben, ha migránsok érkeznének az országba - írta a Magyar Idők hétfőn.

Bubenkó Csaba a lapnak azt mondta:

A tavaly országos sztrájkot szervező szakszervezet elnöke úgy véli, az ellenzék által hasznos és olcsó munkaerőnek tartott bevándorlók miatt az eddiginél is több magyar szakember szorulhatna ki az egyébként is munkaerő-hiányos kiskereskedelemből, ahol a cégek egyik legégetőbb problémája továbbra is az üres álláshelyek feltöltése. A Magyar Időknek Bubenkó Csaba azt mondta, akár a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodás is veszélybe kerülhet.

PestiSracok facebook image

Magyar Idők; Fotó: bumm.sk

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.