Pesti Srácok

A németek őrizetbe vették a volt katalán elnököt

null

A német rendőrség vasárnap őrizetbe vette Carles Puigdemont menesztett katalán vezetőt a dán-német határon - tájékoztatta az EFE spanyol hírügynökséget a volt katalán elnök ügyvédje.

Jaume Alonso-Cuevillas elmondta: Puigdemont - aki ellen a spanyol legfelsőbb bíróság pénteki döntése nyomán ismét európai elfogatóparancsot adtak ki - Finnországból tartott Belgiumba, és miután Dániából gépkocsival átlépett a német határon, a Hamburg felé vezető úton állították meg őt a hatóságok.

Carles Puigdemont október végén, leváltását követően hagyta el Spanyolországot, azóta Belgiumban tartózkodott önkéntes száműzetésben. Csütörtökön azonban Helsinkibe utazott, hogy részt vegyen egy konferencián, a finn parlamentben és a Helsinki Egyetemen is megfordult az elmúlt napokban. Miután azonban Spanyolország elfogatóparancsot adott ki ellen, a finn rendőrség közölte, hogy körözi az 55 éves politikust. Az EFE emlékeztet, hogy Puigdemont ügyvédje bejelentette: ügyfele jelentkezni készül a finn rendőrségen. Később azonban kész tényként már azt közölte, hogy Puigdemont elhagyta az észak-európai országot, és a belga hatóságok rendelkezésére fog állni.

A spanyol legfelsőbb bíróság illetékes bírája 13 függetlenségpárti politikus ellen emelt vádat lázadásért, amelynek címén 30 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. Ötöt közülük a bíró ismét előzetes letartóztatásba helyezett, köztük Jordi Turull katalán elnökjelöltet, aki arra készült, hogy szombaton egy második fordulóban megpróbálja megszerezni a katalán parlament támogatását elnökké választásához. A politikusoknak a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkolló függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt kell felelniük a bíróság előtt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: politico.eu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.