Pesti Srácok

A terrortámadás áldozatává vált francia csendőrre emlékezett az IKSZ

null

Néma gyertyagyújtással tisztelgett a franciaországi terrortámadás áldozatává vált Arnaud Beltrame csendőr alezredesre emlékezve az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) kedden, Franciaország budapesti nagykövetsége előtt.

Mint azt Nacsa Lőrinc az IKSZ vezetője ez alkalommal az MTI-nek hangsúlyozta: Arnaud Beltrame egy hős, aki a legértékesebbet, a saját életét ajánlotta fel egy ártatlan túsz szabadulásáért. Ily módon mélyen keresztény emberként kiállt közösen vallott értékeink mellett. Az IKSZ szerint, az elmúlt évek muszlim szélsőségesek által elkövetett terrorcselekményei támadást jelentenek Európa szabadsága ellen. Különösen veszélyes, hogy a nyugat-európai sajtó egyre inkább közönnyel kezeli ezeket a támadásokat, miközben a terror nem válhat a mindennapok részévé - tette hozzá.

Úgy vélekedett, hogy Európa nem félhet, vagyis Európa szabadságát meg kell védeni és a terrornak megálljt kell parancsolni. Ebben a helyzetben mind Európának, mind Magyarországnak olyan cselekvő politikusokra van szüksége, akik megálljt tudnak parancsolni a terrornak - mondta Nacsa Lőrinc. A március 23-án Carcassone-ban, illetve a közeli Trebes-ben elkövetett dzsihadista terrorcselekménynek a 45 éves csendőrön kívül további három ember esett áldozatául.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.