Pesti Srácok

A választás tétje, hogy migrációpárti kormánya lesz-e az országnak

A választás tétje, hogy migrációpárti kormánya lesz-e az országnak

A választás tétjének nevezte Kovács Zoltán kormányszóvivő a Magyar Hírlapnak nyilatkozva, hogy migrációpárti, kerítésbontó kormánya lesz-e az országnak, vagy a jelenlegi kabinet folytathatja-e a munkát az ország érdekének érvényesítése érdekében.

A lap szerdai számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: az Európai Unió csak a migráció következményeivel foglalkozik, nem pedig azzal, hogy elejét vegye az európai határokon kialakult helyzetnek. Magyarország nem elégedett azzal, ahogy a bolgár elnökség - nyilvánvalóan brüsszeli nyomásra - a kérdést kezeli, javaslatuk lényegében intézményesítené a migrációt - jelentette ki Kovács Zoltán.

A magyar javaslat ugyanakkor a schengeni jogosítványok és a határvédelmi rendszer érvényesítéséről szól - fűzte hozzá a kormányszóvivő. A kormány a kvótákról szóló júniusi döntésig mindent megtesz azért, hogy érvényesíthesse álláspontját.

Azzal kapcsolatban, hogy bár az ENSZ migrációs tervezete nem lesz kötelező érvényű, rámutatott: már korábban is volt példa arra, hogy egy elvi nyilatkozat a későbbiekben hivatkozási ponttá válhat. Több elemző is felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ migrációs paktuma szerint a migráció jó dolog, csak szervezett keretek közé kell helyezni - mutatott rá. Magyarország addig marad a tárgyalóasztalnál, amíg lehetőséget lát arra, hogy a magyar felfogás tükröződjön a dokumentumban - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Komoly elvi és gyakorlati veszélyeket rejtene magában, ha az ENSZ tízmilliók útra kelését legalizálná - vélekedett. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bécsi videóját úgy értékelte: az reális képet ad a városról. A nyugat-európaiak már máshogy állnak hozzá a jelenséghez - folytatta -, egy brüsszeli számára az, amit Molenbeek-ben tapasztal, már természetes lehet. A bécsi videó felhívja a figyelmet arra, amiről Nyugat-Európa hallani sem akar, mert azt hiszi, hogy meg tud vele birkózni - mondta.

A Stop Soros törvényjavaslat esetleges szigorítását firtató kérdésre kijelentette: veszélyeket hordoz a migrációt támogató és szervező szervezetek tevékenysége az európai határon, mert megkerülik az európai és nemzetközi jogot, és az illegális migráció törvényesítésében vesznek részt.

Arra a kérdésre, várható-e a javaslattal kapcsolatban kötelezettségszegési eljárás Magyarországgal szemben, azt felelte: az elmúlt években minden alkalommal indult ilyen eljárás, ha a kormány a magyarok érdekét szolgálta, de szembe ment az uniós intézmények felfogásával. Hozzátette: a Soros-szervezetek nemcsak az NGO-szférában vannak jelen, hanem behálózták az európai intézményrendszert is. Szerinte a jogállamiságról szóló jelentésben is ezért próbálják bizonyítani, hogy az EU törvényei ellen cselekszik az ország.

MTI, Vezető kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.