Pesti Srácok

Áder János: a klímakatasztrófa már nem a jövő, hanem a jelen

null

A Brazíliavárosban rendezett Víz Világfórum második napján, kedden Áder János köztársasági elnök felvetette, hogy a klímakatasztrófa már nem a jövő, hanem a jelen.

A köztársasági elnök erről a "Víz és finanszírozás" című tematikus ülésen beszélt. Hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a fenyegető vízproblémák - a vízszennyezés, az elsivatagosodás, a tisztítatlan szennyvíz - miatt évente, a világ szintjén 600 milliárd dollárt kellene költeni új technológiák bevezetésére. A vízzel kapcsolatos katasztrófák ma még kevesebb kárt okoznak évente, de ha a fejlesztések elmaradnak, akkor néhány év múlva a katasztrófák már többet fognak felemészteni, mint évi 600 milliárd dollár - mondta Áder János. Hangsúlyozta, hogy a víz ezért mára élet-halál kérdéssé vált, a klímakatasztrófák pedig már nem a jövő jelenségei, hanem a jelené.

Áder János hétfőn érkezett a nyolcadik Víz Világfórumra, Brazíliavárosba. Beszédet mondott a megnyitó ceremónián, és találkozott Michel Temer brazil elnökkel is. Beszédében emlékeztetett arra, hogy az adatok drámai képet mutatnak: ötből két ember a Földön már napjainkban is vízhiányos régióban él. Emellett 2,1 milliárd ember kénytelen szennyezett vizet fogyasztani, 4,5 milliárd ember - az emberiség kétharmada - szennyvizének kezelése nem megoldott. A szennyvíz 80 százaléka napjainkban is tisztítatlanul kerül vissza a természetbe. Az 1990 óta bekövetkezett ezer legpusztítóbb természeti katasztrófa 90 százaléka vízzel összefüggő volt - hangsúlyozta.

Áder János arról is szól, hogy a víz a gazdaság "hajtóereje". Ha "jól gazdálkodunk vele, hosszú távon is a jólétet gyarapítja", rossz döntésekkel viszont növekedés helyett 2050-re a világ különböző régióiban akár 14 százalékos GDP-veszteséggel is számolni lehet.

PestiSracok facebook image

MTI; Vezető kép: Origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.