Pesti Srácok

Ásóval verte az idős férfit

Ásóval verte az idős férfit

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a hódmezővásárhelyi nővel szemben, aki több mint tizenkét alkalommal ütötte meg az ágyban fekvő sértettet.

A vádirat szerint a vádlott több éve szívességi lakáshasználóként lakott a hatvanadik életévét már betöltött sértettnél Hódmezővásárhelyen. A vádlott 2017. június 18-án a város különböző kocsmáiban szeszesitalt fogyasztott, majd éjjel ért haza, és a konyhában főzni kezdett. Az éjszakai főzés miatt a sértett és a vádlott között szóváltás alakult ki, amely során a sértett is megütötte a vádlottat, amire a nő úgy reagált, hogy az udvarra ment, és magához vette a falhoz támasztott ásót. Amikor a házba visszament, a sértett már visszafeküdt az ágyába. Ekkor a vádlott az ágyhoz lépett, és az ásó élével a sértettet néhány perc alatt legalább tizenkét alkalommal fejen, illetőleg felsőtesten ütötte. A sértett a hirtelen támadással szemben védekezni próbált, oldalra fordult, valamint a kezével próbálta az ütéseket elhárítani, és a fejét megvédeni – írja az ügyészség. Mikor vérezni kezdett, akkor abbahagyta az ütést, majd biciklivel távozott. A helyszínre érkező rendőrök észlelve a sértett állapotát hozzá mentőt hívtak, míg a vádlottat a rendőröknek másnap délben sikerült Hódmezővásárhelyen elfogniuk. A sértettet kórházba szállították, és nyolc napon keresztül gyógykezelésben részesült.

Forrás: MTI, fotó (Illusztráció): Origo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.