Pesti Srácok

Balog: nagypéntek üzenete mindenkihez szól, aki megjárta az élet mélységeit

Balog: nagypéntek üzenete mindenkihez szól, aki megjárta az élet mélységeit

Nagypéntek „mély hitbéli üzenete” lefordítható egy olyan általános, emberi üzenetre, amely nemcsak a vallásos emberekhez szól, hanem mindenkihez, aki megjárta az élet mélységeit, aki szembesült a halállal, a szenvedéssel - mondta az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán szerint Jézus szenvedéstörténete azonosulási lehetőséget kínál minden szenvedő, reménykedni akaró embernek, akkor is, ha nem vallásos. A miniszter elmondta: az ünnep munkaszüneti nappá nyilvánításának „lelki hozadékát nehéz számokban mérni”, és nem tudják, tavaly többen vagy emelkedettebben ünnepelték-e az emberek a nagypénteket, amelynek megünnepléséhez nem kellett szabadságot kivenniük. Ugyanakkor a döntés után az egyházak megköszönték a kormánynak a lehetőséget.

Hozzátette: ennek az üzenetnek a 21. században éppen olyan aktualitása van, mint volt a Krisztus születése utáni első században és az azóta eltelt 2000 évben. A politikus felidézte: a javaslat kezdeményezőjeként és egyik előterjesztőjeként örült neki, hogy a reformáció 2017-es emlékévére időzíthették az új munkaszüneti napot, hiszen nagypéntek a protestánsok egyik legfontosabb ünnepe. A javaslatot együtt nyújtották be a katolikus Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, jelezve, hogy a katolikusoknak is fontos ünnep ez a nap. Az előterjesztők között volt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, kifejezve, hogy az új munkaszüneti nap bevezetése nem sérti a munkaadók, illetve a magyar gazdaság érdekeit. Megjegyezte: a 2016-os év gazdasági mutatói igazolták, hogy alaptalan volt a gazdasági kieséstől való félelem, hiszen az elmúlt év 4 százalék fölötti - 12 éves csúcs - gazdasági növekedést hozott. A négynapossá vált ünnep ezenfelül jót tesz a turizmusnak és a vendéglátóiparnak, ezt jelzi, hogy idén is gyakorlatilag megteltek a különböző szállodák, turistaszállók. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Balog Zoltán vélekedése szerint lehet ugyan összefüggést keresni a gazdaság teljesítőképessége és az ünnepnapok száma között, de a gazdaságilag nagyon erős Németországban 17, a gyengébb gazdaságú Bulgáriában 16 munkaszüneti nap van, míg Magyarországon ezzel a munkaszüneti nappal együtt lett 11. A munkaszüneti napok száma és a gazdasági teljesítmény között tehát nincs egyértelmű összefüggés - fűzte hozzá. Kitért arra is: az egyházi ünnepek közül azért választották nagypénteket, mert „ennek az ünnepnek önálló üzenete van a keresztény kultúrkörben”.

Forrás: MTI, fotó: kormany.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.