Pesti Srácok

Beint az LMP-nek és nem lép vissza a fideszes ajánlóíveket is szerzett zuglói jelölt

Beint az LMP-nek és nem lép vissza a fideszes ajánlóíveket is szerzett zuglói jelölt

Beint az LMP vezetésének és nem lép vissza a jelöltségtől a Fidesz kollaboránsnak kikiáltott zuglói jelölt. Ezt maga Barta János mondta Fiala János rádióműsorában. Barta korábban úgy fogalmazott közösségi oldalán: magyar politikai abszurd, hogy ő felfüggesztett tagsággal jobban képviseli az LMP-t, mint a párt vezetőségének többsége.

Barta Jánost azután zárták ki az LMP-ből, hogy Fiala János rádióműsorában (a felvételen 21:20-tól hallható a beszélgetés) elismerte, fideszesek gyűjtöttek neki ajánlásokat. A képviselőjelölt azt mondta, a néhány ajánlási ívét egyik aktivistája vitte el, hogy arra volt MDF-esek aláírásait gyűjtse. Hozzátette: miután átnézte a íveket, azonnal látta, hogy azon zuglói fideszesek aláírásai vannak, de abban bízott, hogy a botrány csak később robban ki. Barta még azt is elmondta, hogy akár dönthetett volna úgy is, hogy nem adja le a sorszámozott ajánlási íveket, de ez szerinte „választási csalás” lett volna.

Szél Bernadett a botrány kirobbanása után azonnal bejelentette, hogy felfüggesztik a párttagságát és visszavonják a jelöltségét.

PestiSracok facebook image

Barta János azonban közölte: nem lép vissza, aminek okát 8 pontban foglalta össze közösségi oldalán:

1. A zuglói LMP önállóan összegyűjtötte és leadta az ajánlásait. 2. Egy tökkel ütött aktivistám kiadott pár ívet a fidesznyik brigádnak a tudtomon kívül, akik aláírtak nekem, - ez akkor derült ki mikor gyűjtöttem vissza a még kint lévő íveimet a leadáshoz. 3. Tisztelem annyira a választási rendszert, hogy "nem hagytam el az íveket, nem satíroztam ki a fideszes ajánlókat etc. 4. Tisztelem annyira a választókat is, hogy csakis az igazat mondom nekik. 5. Erre az LMP vezetősége felfüggeszti az LMP tagságomat megvádol a Fidesszel való „együttműködéssel” és vissza hívna az ogy. képviselői jelöltségemből. 6. Erre én beintek, az LMP vezetőségét az MSZP-vel való együttműködéssel vádolom meg és nem lépek vissza. 7. Mivel a választási rendszer nem teszi lehetővé a visszahívásomat ott leszek a szavazólapon és lehet rám szavazni. 8. Ez a magyar politikai abszurd, felfüggesztett tagsággal én jobban képviselem az LMP-t mint a vezetőségének többsége.

Forrás: Sztárklikk, zoom.hu; Vezető kép: Facebook/Barta János

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.