Pesti Srácok

Beismerte a japán kormány az okirat-hamisítást a kormányfőt is érintő telekvásárlási botrányban

Beismerte a japán kormány az okirat-hamisítást a kormányfőt is érintő telekvásárlási botrányban

Beismerte hétfőn a japán pénzügyminisztérium, hogy okiratokat hamisított egy protekciós ügyben, amely Abe Sindzó kormányfőt is érinti - közölte Morijama Hirosi, a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) parlamenti képviselője.

A botrány, amely alaposan megtépázta a kormányfő tekintélyét, tavaly robbant ki, amikor kiderült, hogy kedvezményes áron vásárolhatott állami tulajdonban lévő telket az az iskola, amelynek a miniszterelnök felesége, Abe Akie egy ideig a tiszteletbeli igazgatója volt. A Kyodo japán hírügynökség szerint a vételár 14 százalékkal volt alacsonyabb a tényleges értéknél. A Kyodo szerint 15 okiratot "írtak át".

A kormányfő korábban arra hivatkozott, hogy a felesége "nem szívesen" fogadta el a megbízatást, és azóta "lemondott". Morijama Hirosi, az LDP parlamenti ügyekért felelős vezetője újságíróknak elmondta, hogy a kormány főtitkárhelyettese arról tájékoztatta, hogy a tárca módosította a parlamentnek benyújtott hivatalos okmányokat. "Azt a tájékoztatást kaptam, hogy megváltoztatták az iratokat" - jelentette ki a képviselő.

Az iratokban több politikai vezető, illetve személyiség nevét törölték, közöttük volt a kormányfő feleségéé, Abe Akiéé is - értesült több médium, közöttük a Kyodo. A Mainicsi Simbun című japán napilap szerint a szövegeket úgy módosították, hogy egybehangzóak legyenek az ügyletért felelős Szagava Nobuhisának, az adóhivatal vezetőjének a kijelentésével, aki már pénteken lemondott. "Lehetséges, hogy Szagava adott utasítást az iratok meghamisítására"- írta a lap meg nem nevezett kormányilletékesekre hivatkozva. A kormány kulcsemberének tartott Aszó Taró pénzügyminiszterre, miniszterelnök-helyettesre nagy nyomás nehezedik, hogy szintén mondjon le, bár pénteken kijelentette, nem kíván távozni a posztjáról.

PestiSracok facebook image

Az ügy akkor vett drámai fordulatot, amikor holtan találták a telek 2016-os eladásáért felelős pénzügyminisztériumi vezetőt. A rendőrség vizsgálatot folytat a nyugat-japáni Kobéban történt haláleset ügyében, a sajtó szerint öngyilkosságot feltételeznek.

Abe Sindzó határozottan tagadja, hogy törvénysértést követett volna el, de a népszerűsége 50 százalék alá esett vissza, most első ízben a 2017 októberében tartott előrehozott parlamenti választások óta. A Jomiuri Simbun című napilap által hétfőn közzétett közvélemény-kutatás szerint a népszerűsége 48 százalékos, 6 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző hónapban. Nisikava Sinicsi, a tokiói Meidzsi Egyetem politikatudományok professzora az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélte, hogy Abe népszerűsége várhatóan tovább csökken, de vélhetően ezt az ügyet is túléli, arra hivatkozva, hogy a pénzügyminisztérium bürokratái hibáztak.

Az ellenzék továbbra is megosztott, és az Abe által vezetett kormánykoalíciónak kétharmados többsége van a parlament mindkét házában. A nacionalista miniszterelnök, aki vitatott módosításokat kíván bevezetni az ország pacifista alkotmányába, és határozottan szembeszáll az észak-koreai atomprogrammal, szeptemberben újra kívánja választatni magát az LDP élére, és így ő lehet a leghosszabb hivatali időt a kormány élén töltő japán politikus.

MTI; Vezető kép: Hirado.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.