Pesti Srácok

Czeglédy-ügy: cipősdobozban vitték a pénzt Gyurcsánynak (Videó!)

Egy tanú vallott a Tényeknek Gyurcsány Ferenc és Czeglédy Csaba kapcsolatáról. A tanú részletesen beszámolt arról, hogyan működött együtt Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenccel. Azt is megemlítette, hogyan lettek állami megbízásokból magánvagyonok Gyurcsány és Czeglédy számláin. Vagy hogyan lett tulajdonképpen Czeglédy Csaba Gyurcsány kémje az MSZP-ben. A tanú elmondta, Czeglédy cipősdobozban vitte a pénzt Gyurcsánynak.

Czeglédy Csaba éveken át dolgozott Gyurcsány Ferenc jobbkezeként, miközben maga a jelenleg költségvetési csalás miatt előzetesben ülő ügyvéd látszólag az MSZP oldalán állt - állítja a Tényeknek nyilatkozó védett tanú, aki nem szerette volna felfedni kilétét. A tanú szerint Czeglédynek komoly szerepe volt a DK felépítésében, amelyet MSZP-s érdekei miatt nem akart vállalni.

"Gyurcsány Ferenc mindig, mindenről tudott, ami az MSZP-ben történt, ráadásul akiket az MSZP-ben Czeglédy finanszírozott, nem voltak a DK-val ellenségesek" - mondta a tanú hírműsornak.

Gyurcsány pénze gyakorlatilag Czeglédyn keresztül, egy cipősdobozban jutott el azokhoz, akiket le akartak fizetni - részletezte a tanú. Sőt, Czeglédy Gyurcsány Ferenc személyes és céges ügyeit is intézte, olyan feladatokat látott el, amelyek a bukott miniszterelnök számára kényes ügyeknek számítottak. A Tények a riport végén hangsúlyozta, a hírműsorban nyilatkozó tanú írásba foglalta állításait.

PestiSracok facebook image

Forrás: TV2/origo.hu.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.