Pesti Srácok

Dömötör Csaba: tönkretehetné a magyar településeket a migránsok kötelező szétosztása

Dömötör Csaba: tönkretehetné a magyar településeket a migránsok kötelező szétosztása

A migránsok betelepítését előíró kötelező kvóta bevezetése a legtöbb magyar várost és települést érintené - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Dömötör Csaba közölte: Brüsszel pár hónapon belül dönteni akar a kötelező betelepítésekről, ez pedig a legtöbb magyar várost és települést érintené, mert a kvóta országon belüli szétosztást is jelent, és ez a nemzetközi példák szerint rendkívül súlyos helyi konfliktusokat okoz. Ne akarják itt jövőbeli no-go zónák alapjait lerakni, van azokból már rég elég Európában – jelentette ki az államtitkár. A politikus azt mondta, az elmúlt években csaknem kétmillió bevándorló érkezett Európába, jelentős részüket átmenetinek szánt szálláson helyezték el, de ezek sok esetben állandó tartózkodási hellyé váltak. Münchennek például 2015-ben huszonnégyezer bevándorlót kellett befogadnia, de Németországban az is előfordult, hogy önkormányzati lakásszerződéseket bontottak fel, mert kellett a lakás a bevándorlóknak. Van olyan közepes méretű német város, ahova nyolcvanezer bevándorló érkezett a balkáni útvonalon, a városvezetés használaton kívüli laktanyákba szállásolta el őket, majd a migránsok autókat gyújtogattak, és összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel – sorolta Dömötör Csaba.

Az államtitkár hozzátette, Franciaországban hatósági eszközökkel akarták szétosztani a migránsokat, és amikor egy faluban a helyiek népszavazáson döntöttek a kvóta ellen, bírósági úton felülírták a döntést. Mindezek miatt nagyon nyugtalanítóak azok az ellenzéki tervek, amelyek a betelepítés gyakorlati végrehajtásáról szólnak. Az ellenzék hazárdírozik az ország biztonságával. Nem elég, hogy az ellenzék Brüsszelben támogatta a kvótákat, de meg is kezdte az előkészületeket a befogadásra. Karácsony Gergely pártja például meg akarta nyitni a nem használt laktanyákat a bevándorlók előtt, a külföldről pénzelt Migration Aid nevű szervezet pedig az iskolákat és óvodákat is megnyitná – jegyezte meg. A kormány azt üzeni, el a kezekkel a nem használt középületektől, laktanyáktól, óvodáktól, iskoláktól és önkormányzati lakásoktól. Ezek nem lehetnek a betelepítések célpontjai, mint ahogy az ország sem lehet az. Most még a mi kezünkben van a döntés, ezért is fontos az április 8-ai választás – mondta Dömötör Csaba.

Arra a kérdésre, hogy a kormány miért nem tett semmit a választáson induló kamupártok ellen, azt válaszolta, komoly szigorítások történtek. Ha egy párt nem éri el az egy százalékot, vissza kell fizetnie az állami támogatást, valamint már nem csak a pártok, hanem a vezetőik is viselik a felelősséget.Hozzátette, az nem lenne helyes, ha a választások előtt pár héttel módosítanák a választási törvényt. Arra a felvetésre, hogy a Fidesznek kedveznek a kamupártok, azt mondta, az ellenzék a körülményekre próbálja fogni a széttagoltságát, és előzetesen magyarázkodik. Azzal kapcsolatban, hogy Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje kedden találkozik Christan Kern volt osztrák kancellárral, azt mondta, ez a találkozó pontosan kijelöli, milyen szövetségesi rendszerben gondolkodik Karácsony Gergely. Egy olyan politikushoz vezet az egyik első útja, aki nyíltan kvótapárti, és korábban azért lobbizott, hogy Magyarország és Lengyelország uniós forrásait csökkentsék, mert nem megfelelő magatartást tanúsítanak a bevándorláspolitikában. Ebből is látszik, hogy ha az ellenzéki pártok lehetőséget kapnának, azonnal elfogadnák a betelepítési kvótát – fűzte hozzá Dömötör Csaba.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Fotó: Kormány.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.