Pesti Srácok

Egyre nagyobb veszélyt jelentenek a Németországban élő kurd terroristák

Egyre nagyobb veszélyt jelentenek a Németországban élő kurd terroristák

A terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) akciója lehet a németországi török intézmények elleni támadássorozat, az indíték pedig a török hadsereg szíriai hadművelete lehet – írta kedden a Der Tagesspiegel című német lap biztonsági forrásokra hivatkozva.

A lap szerint német biztonsági források úgy látják, hogy a PKK a kurdok lakta északnyugat-szíriai Afrínnál indított török hadművelet miatt változtat németországi stratégiáján, a korábban főleg elrejtőzésre és a kurd nemzet autonómiájáért folytatott küzdelem fáradalmainak kipihenésére használt országban egyre inkább a harcias fellépés felé fordul. Ennek a váltásnak a megnyilvánulása lehet az Olajág nevű török hadművelet januári kezdete óta szervezett törökellenes tüntetések és erőszakos incidensek sora. A Der Tagesspiegelnek nyilatkozó források szerint meglehet, hogy a zavargásba torkolló megmozdulások és merényletek hulláma tovább emelkedik, és még inkább elmérgesedik a helyzet, mert bekapcsolódnak a PKK-val rokonszenvező német szélsőbaloldali csoportosulások.

Az erőszak azért jelenhetett meg, mert sok németországi kurdot erősen bánt, hogy békés megmozdulásaiknak nincs foganatja. Tovább fokozhatta dühüket, hogy kiderült, a török hadsereg Leopard típusú német harckocsikat vet be a kurdok elleni szíriai műveletben – írta a Der Tagesspiegel, kiemelve, hogy a PKK hívei Recep Tayyip Erdogan török elnök rendszerének támogatásával vádolják a német szövetségi kormányt. Az Olajág hadművelet január 20-i kezdete óta megrongáltak vagy felgyújtottak több németországi mecsetet, amelyek a török állami vallásügyi hivatallal szoros kapcsolatban álló németországi Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniójának hálózatához tartoznak, és gyújtogatásos támadást hajtottak végre több török kulturális intézmény ellen is. A PKK-t 1993 óta tartják nyilván terrorszervezetként Németországban, híveinek száma a legutóbbi, tavalyi becslések szerint meghaladja a tizennégyezret. Németországban több mint egymillió millió kurd él, ők alkotják a második legnagyobb nemzetiségi csoportot a nyolcvankétmilliós országban. Az első helyen a hárommillió emberből álló török közösség áll. Törökország az Olajág hadművelettel új frontot nyitott a 2011-ben kezdődött szíriai polgárháborúban. Ankara célja, hogy a kurdok visszaszorításával úgynevezett biztonságos zónát alakítson ki a határvidéken harminc kilométeres mélységben. A török hadsereg vezérkarának keddi közleménye szerint körbezárták Afrín városát.

Forrás: MTI. Fotó: AFP/Safin Hamed

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.