Pesti Srácok

Észak-Korea tagadja, hogy vegyi fegyverekhez szállított alapanyagot Szíriának

Észak-Korea tagadja, hogy vegyi fegyverekhez szállított alapanyagot Szíriának

Észak-Korea tagadta pénteken, hogy vegyi fegyverekhez szállított alapanyagot Szíriának, s hogy egyáltalán gyárt vagy birtokol ilyen tömegpusztító fegyvereket.

„Amint már többször és világosan elmondtuk, az országunk nem fejleszt, nem gyárt és nem tárol vegyifegyver-készleteket, és ellene van a vegyi fegyvereknek” - idézte a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség a külügyminisztérium Amerika-kutató intézetének név nélkül nyilatkozó szóvivőjét. Szerinte a Phenjan és a Damaszkusz közti együttműködésről szóló ENSZ-jelentés az Egyesült Államok koholmánya, és ürügy az Észak-Korea elleni szankcióik szigorítására, illetve a szíriai katonai invázió igazolására. A The New York Times napilap a minap idézett egy ENSZ-jelentésből, amely szerint

Az amerikai napilap értesülései szerint a phenjani rezsim legalább 40 szállítmányt küldött Szíriába 2012 és 2017 között, amelyek polgári és katonai célra is felhasználható anyagokat - a többi között saválló csempéket, szelepeket és hőmérőket - tartalmaztak. Emellett észak-koreai rakétatechnikusokat láttakismert szíriai vegyifegyver- és rakétalétesítményekben. A több mint 200 oldalas jelentést olyan ENSZ-szakértők írták, akik az Észak-Korea elleni szankciók betartását felügyelik. Az ázsiai országot nukleáris és rakétaprogramja miatt számos nemzetközi büntetőintézkedéssel sújtották.

PestiSracok facebook image

Szíria nemzetközi nyomásra 2013-ban beleegyezett, hogy megsemmisítsék vegyifegyver-készletét

Szíria egy szaringázzal végrehajtott kelet-gútai támadást követően 2013-ban nemzetközi nyomásra beleegyezett vegyifegyver-készletének megsemmisítésébe. Ugyanakkor az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakértői úgy vélik, hogy Damaszkusz nem tett eleget kötelezettségének, és 2017 áprilisában szarint vetett be Hán Sejkúnban, legalább 83 emberéletet kioltva. Szíriai felkelők arról számoltak be, hogy a kormányerők klórgázt tartalmazó fegyverekkel bombáztak lakott településeket. A nemzetközi bírálatok ellenére a damaszkuszi kormány eddig következetesen tagadta, hogy vegyi fegyvert vetett be ellenfeleivel szemben.

Forrás: MTI, fotó: Kcna / Reuters

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.