Pesti Srácok

Ezt gondolja a magyarországi muzulmánok vezetője az iszlám bevándorlás megállításáról

Ezt gondolja a magyarországi muzulmánok vezetője az iszlám bevándorlás megállításáról

A magyar határvédelemről is markáns véleménnyel rendelkezik Kovács Miklós Ahmed, a Magyar Iszlám Közösség vezetője. Legutóbb a Zuglóban kialakított mecsettel került a hírekbe, amelyet tavalyi ígérete ellenére hoztak létre, és ahol a saríát, vagyis az iszlám törvénykezést hirdetik. A gépkarabéllyal is pózoló Kovács korábban a határkerítést vizelte le, és arról tett közzé fényképet a Facebookon.

A Magyar Iszlám Közösség (MIK) körül mindig történik valami. Bolek Zoltán, a szervezet elnöke három évvel ezelőtt gazdasági bojkottal fenyegetőzött a szalafista nézeteket képviselő Muszlim Világliga és az Egyesült Arab Emírségek révén, ha az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem engedélyezi a debreceni mecsetjük felépítését. Ezt levélben tudatta a minisztériummal, később letagadta a levelet, majd utóbb nem nyilatkozott.

A napokban derült ki, hogy a Zuglóban tavaly kialakított iszlám közösségi központ valójában mecsetként működik, noha ennek éppen az ellenkezőjét ígérték tavaly. A mecset miatt a helyiek is aggódnak, annál is inkább, hogy ott a szélsőséges iszlám törvénykezést a saríát hirdetik, amelynek része a dzsihád, azaz a más hitűek elleni harc is. A MIK imámja, Kovács Miklós Ahmed korábban egy Kalasnyikov gépkarabéllyal pózolt a Facebookra feltöltött képén, ami az Európát az utóbbi években sújtó iszlamista terrorhullám, és a többek között gépkarabélyokkal elkövetett 2015. november 13-i párizsi vérfürdő után nemcsak ízléstelen, de fenyegetésként is felfogható.

A magyarországi muzulmánok imámjának véleménynyilvánítása (fotó: facebook.com/Kovács Miklós Ahmed)
PestiSracok facebook image

Most az Átlátszó Zugló szúrta ki egy további fényképét, amelyen markánsan nyilvánított véleményt a Magyarországot a migránsok tömegeitől azóta megvédő, akkor még építés alatt álló határzárról: levizelte. Ezzel magyarországi iszlám vallási vezetőként egyúttal azt is világossá tette, hogy útjukban áll a kerítés, és a migráció tényleg az iszlám térhódítás eszköze.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.