Pesti Srácok

Fekete-Győr András: A választókerületünkben is egy ellenzéki jelölt induljon

Fekete-Győr András: A választókerületünkben is egy ellenzéki jelölt induljon

Csak egy jelölt induljon április 8-án a választókerületben a kormánypárti képviselőjelölttel szemben – ezt javasolta egy szombati rendezvényen Budapest I. választókerülete képviselőjelöltjeinek Fekete-Győr András. A Momentum elnöke hozzátette: azt, hogy melyikük legyen az, közvélemény-kutatással döntsék el - tudta meg a Magyar Narancs.

A portál azt írja: Eleven Fesztivál címmel tartottak ma rendezvényt a Szabadság téren, amelyen Budapest I. választókerületének képviselőjelöltjei is részt vettek a jobbikos, a fideszes és a kétfarkú jelölt kivételével. Juhász Péter itt is megerősítette délelőtti bejelentését, mely szerint visszalép a jelöltségtől, majd távozott a helyszínről. Ezt követően a részt vevők beszélgetni kezdtek, elsősorban a Szabadsági téri emlékmű volt a téma. Ám egy kérdés után – teljesen váratlanul – Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azt mondta, már a rendezvény előtt, Juhász sajtótájékoztatóját követően azt javasolta a jelenlévőknek, Csárdi Antalnak (LMP) és Váradiné Naszályi Mártának (MSZP-P), hogy mindenképpen állapodjanak meg abban, hogy közülük

Fekete-Győr azt szeretné, ha közvélemény-kutatást tartanának, és a legesélyesebb jelölt indulna a választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben. A Momentum elnökének javaslatát a résztvevők elfogadták, s már pártszinten egyeztetnek arról, hogy e szerint döntsenek a visszaléptetésekről. Fekete-Győr hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

- írja a Magyar Narancs.

Forrás: Magyar Narancs, fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.