Pesti Srácok

Juhász Péter párás tekintettel, ordas nagyot hazudva lépett vissza a szocik javára

Juhász Péter párás tekintettel, ordas nagyot hazudva lépett vissza a szocik javára

Visszalépek a jelöltségtől a Belvárosban – írta ki Facebook-oldalára Juhász Péter. Az Együtt Belvárosi jelöltje kifejtette: pártja ezzel szeretne példát mutatni a pártoknak, ő pedig a jelölteknek. A Fidesz úgy reagált: Juhász belebukott a nőverésbe.

Mint írta, „teljesen mindegy, hogy milyen pártérdek miatt nem hívják vissza pártok a jelölteiket, azzal a Fideszt segítik hozzá a győzelemhez, vagy ha így folytatják, akár a kétharmadhoz”.

– fogalmazott. Szerinte ahhoz, hogy kormányváltás legyen minimum 50 helyen kell koordinálni. „Az MSZP-DK a paktumuk keretében egyetlen helyen léptetett vissza jelöltet más párt javára, sehol senki mással nem koordináltak még. Az LMP két helyen, a Momentum 3 körzetben húzta vissza jelöltjeit” - tette hozzá.

A sajtótájékoztatóján arról is beszélt, a Belvárosban egyértelműen ő volt a legnépszerűbb jelölt, majd a Fidesz lejárató kampánya lehozta a népszerűségét a többiekéhez. (Kár, hogy bírósági periratok és nem a Fidesz állítja, hogy megverte, és napokra egy lakásba zárta egykori élettársát – a szerk.) Juhász Péter most azt várja el a pártoktól és azok vezetőitől, hogy kövessék az Együtt példáját, tegyék félre pártjuk érdekeit, és gondoljanak a választók akaratára. Egyúttal felhívta a figyelmet a jelöltek felelősségére is:

Senki nem bújhat a pártja mögé, senki nem bújhat el a felelősség elől a pártja döntésére hivatkozva - tette hozzá. Azt is írta: ha valaki látni szeretné őt a Parlamentben, akkor listán szavazzon az Együttre, azt ugyanis ő vezeti, s ha bejuttatják a pártot a Parlamentbe, akkor képviselőként tudná folytatni munkáját.

A visszalépés valódi oka

Amit Juhász Péter leírt, az mind nagyon szép, jó és megható, csakhogy a visszalépésének hátterében valószínűleg sokkal inkább az MSZPPárbeszéddel folytatott megbeszélés állhat. A héten írtuk meg, hogy miután az LMP bejelentette, továbbra is egyedül kíván indulni a választásokon, Karácsony Gergely tárgyalni hívta az Együtt és a Momentum vezetőit. A tárgyalás után Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje azt mondta, bár a visszaléptetésekről nem állapodtak meg, „de néhány egyéni választókerületben biztosan megegyeznek” majd.

Fidesz: Juhász Péter belebukott a nőverésbe

A nők elleni erőszak teljességgel elfogadhatatlan, ilyen embernek nincs helye a közéletben - reagált Juhász Péter bejelentésére a Fidesz. A párt azt írta sajtóközleményében:

Forrás: Facebook; fotó: Horváth Péter Gyula/PS
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.