Pesti Srácok

Folytatódott Márki-Zay tisztogatása

Folytatódott Márki-Zay tisztogatása

Attól tartanak a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal dolgozói, hogy a főjegyző és az aljegyző elbocsátása után Márki-Zay Péter független, de a teljes ellenzék támogatásával győztes polgármester újabb munkatársakat menthet fel.

Emlékezetes, a város új első embere két nappal hivatalba lépése után, először Végh Ibolya aljegyzőt bocsátotta el, miután a tisztviselő a múlt szombati díszközgyűlésen korrigálta őt a település pénzügyi helyzetével kapcsolatban. Erről az érintett a Vásárhely24.com-nak adott interjújában azt mondta: a polgármester hétfőn munkaidő után négyszemközt közölte vele, hogy nem bízik a munkájában, mert megengedhetetlen módon politizált a szombati közgyűlésen. – Először megfenyegetett, pszichés nyomás alá helyezett azzal, hogy ha nem közös megegyezéssel szüntetjük meg a munkaviszonyomat, akkor ő bizalomvesztés címszóval azonnali hatállyal felmond nekem – közölte Végh Ibolya, aki végül maga mondott fel.

A polgármester az aljegyző után a város címzetes főjegyzőjét mentette fel. Korsós Ágnes közleményében úgy fogalmazott: Márki-Zay korábban együttműködést ajánlott neki, amellyel a város érdekében élni is kívánt. A politikus szerdán váratlanul mégis felmentette főjegyzői feladatai alól. Korsós Ágnes közölte: 41 évnyi közszolgálati pályája végén, betegszabadsága alatt kézbesítették felmentését, amit tudomásul vett.

Forrás: Magyar Idők, Vezető kép: Index.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.