Pesti Srácok

"Ha spekulánsok nyernének, azzal Magyarország veszítene" - Békés Márton a választások tétjéről

"Ha spekulánsok nyernének, azzal Magyarország veszítene" - Békés Márton a választások tétjéről

Egy hónap múlva Magyarország választ, méghozzá két út között. Ezért ez a választás nem csak a következő négy évről, hanem a rákövetkező évtizedekről is dönt. 2018-ban egyrészt a maga útját járó, szabad és független Magyarország eddigi eredményeinek megvédése és jövőbeni gyarapításuk a tét. Másrészt azonban nem csak az a kérdés, hogy ami 2010 óta megvalósult, az folytatható legyen, hanem az is, hogy életmódunkról és szokásainkról mi magunk határozhassunk a továbbiakban is - írja Választási Kiáltvány jegyzetében a mandineren Békés Márton,történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója.

A nemzeti és demokratikus erőkkel a nemzetek fölötti, antidemokratikus szerveződések és azok hazai szövetségesei állnak szemben. – Nekünk Magyarország az első - fogalmaz a szerző.

Hozzáteszi, hogy választás tétje az, hogy Magyarország független, szuverén és magyar ország maradjon.

Emlékeztet, hogy a 2010-es választás, majd az annak eredményeként megalakuló kormány tevékenysége és az azt megerősítő 2014-es választás kimenetele s a rákövetkező újabb négy év munkája nemcsak, hogy szakított a posztkommunizmussal, de önálló és önmagáról rendelkezni képes pályára állította Magyarországot. Mint fogalmaz: ennek megvédése és továbbfejlesztése most a tét.

Kifejti, hogy már nem elsősorban a 19–20. század nagy törésvonala mentén, vagyis a jobb- és a baloldal között zajlik a politikai konfliktus, hanem azok között, akik hisznek a nemzetállamokban, a határok fontosságában, a család és a munka értékében, és azok között, akik „nyitott társadalmat”, a nemzeti identitások felszámolását, a család felbomlását és a munka leértékelését akarják.

Kik alkotják a két oldalt- teszi fel a kérdést.

Az ellenzék programja történész szerint legfeljebb annyi, hogy "leváltani Orbán Viktort". Megemlékezik a jegyzet író az ellenzéki összeburlásokról, együttműködésekről, koordinált jelöltállításról is:

Európa és benne Magyarország - Békés szerint - egy civilizációs küzdelem kellős közepén áll.

Ezért most egyszerre kell megvédenünk az eddig elért eredményeinket és harcba szállni azért, hogy azokat egyáltalán folytatni lehessen. Az utóbbi harc győztes megvívása nélkül eredményeinknek még fenntartására se kínálkozna esély! Életmódunk megóvása nélkül ugyanis nem volna lehetőségünk az eddigi eredmények megőrzésére, különösen nem azok gyarapítására. A két feladat nem verseng egymással, de kétségtelen, hogy az előbbi híján az utóbbi eleve nem sikerülhetne. A kormány újabb négy évre való felhatalmazásával egyszerre lesz lehetőség az eddigi eredmények megőrzésére, további gyarapításukra és életmódunk biztosítására.

Végül kijelenti, hogy ha azok nyernének, akik ma spekulálnak, azzal Magyarország veszítene.

Az egész jegyzetet a mandineren,

ITT

PestiSracok facebook image

megtalálja.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?