Pesti Srácok

"A hazám megér egy tárgyalást" - Gyurcsány már egyeztetne a Jobbikkal (Frissítés: reakciók)

null

A DK elnöke kifejtette: nem választási együttműködést szorgalmaz, hanem arról egyeztetne, a remélt győzelem után hogyan működnek majd együtt a parlamentben az Orbán-rendszer lebontásában. A Jobbik azonban nem kér a DK-ból.

Gyurcsány ezért vasárnap 17 órára várja az LMP, az MSZP és a Jobbik képviselőit.

- mondta Gyurcsány. Nem sokkal később azonban Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója közölte:

PestiSracok facebook image

Karácsony Gergely viszont már a Gyurcsány Ferenc után tartott beszédében jelezte: részt vesznek a tárgyaláson. Az LMP részéről Ungár Péter elnökségi tag reagált, aki Facebook-oldalán felidézte, hogy Karácsony Gergely mostani március 15-i beszédében is úgy fogalmazott, hogy „ha Vona Gábor nyer, akkor Orbán Viktor nyer”.

Hozzátette: „sokat segítene az ellenzék helyzetén és a kormányváltás ügyén, ha Karácsony Gergelynek legalább egy beszéden belül sikerülne egy koherens álláspontot képviselnie”.

Visszalépteti jelöltjét a DK Szél Bernadett körzetében

Egyoldalú lépéssel a Demokratikus Koalíció visszavonja saját jelöltjét Szél Bernadett körzetében, hogy ezzel is segítse az LMP társelnökének győzelmét - jelentette be Gyurcsány Ferenc a március 15-i közös ellenzéki megmozduláson. A DK így már 61 helyen nem indít jelöltet, hogy megvalósuljon az együttműködés.

- fogalmazott Gyurcsány. Ezt az együttműködési készségüket nem a koalíciós tárgyalásokon, hanem már most bizonyítaniuk kell. A megállapodás nem lehetőség, hanem kötelesség. Nem érdekesek a régi sérelmek, a haza cselevést kíván - tette hozzá.

Fotó: MTI