Pesti Srácok

Hollik: Karácsony, Vágó és a Soros-hálózat már lakásokat keres a migránsok betelepítéséhez

Hollik: Karácsony, Vágó és a Soros-hálózat már lakásokat keres a migránsok betelepítéséhez

Ha április 8-án az ellenzék kerül hatalomra, akkor teljesíteni fogják a "Soros-hálózat" rendelését, és nemcsak a kerítést bontják le, hanem beengedik a bevándorlókat, akiket többek között budapesti lakásokba fognak betelepíteni - jelentette ki Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kedden újságírók előtt.

A kormánypárti képviselő azt mondta: már eddig is tudták, hogy Karácsony Gergely és Vágó Gábor a „Soros-hálózattal” együtt a betelepítésekhez magánlakásokat írt össze. Az elmúlt hetekben derült ki, hogy Karácsony Gergely megbízásából Vágó Gábor 150 ezer üresen álló magánlakás összeírását kezdeményezte. Ma az is kiderült, hogy a „Soros-hálózathoz” tartozó Magyar Helsinki Bizottság az állami tulajdonban levő budapesti lakások összeírását kérte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől – közölte.

Hollik István kiemelte: világos, hogy ha jövő vasárnap Soros emberei kerülnek hatalomra, itt is ugyanaz történne, mint a migránsokkal teli nyugati országokban; először állami és önkormányzati ingatlanokba, majd később magánlakásokba is beköltöztetnék a bevándorlókat. Hozzátette: így változnak meg a nyugat-európai országok házról házra, kerületről kerületre, ez történt Franciaországban, Svédországban vagy akár Olaszországban.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a KDNP-s politikus.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/ PS

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.