Pesti Srácok

Hoppá: Trump kirúgta külügyminiszterét! (Frissítve!)

Hoppá: Trump kirúgta külügyminiszterét! (Frissítve!)

Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy menesztette tisztségéből Rex Tillerson külügyminisztert. A menesztett tárcavezető helyét a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója, Mike Pompeo veszi át. A CIA élére most először egy nő, Gina Haspel kerül.

Donald Trump a Twitter közösségi portálon jelentette be döntését. "Mike Pompeo, a CIA igazgatója lesz az új külügyminiszter. Remek munkát fog végezni! Köszönet Rex Tillersonnak a szolgálatáért. Gina Haspel lesz a CIA új igazgatója, az első nő ezen a poszton. Mindenkinek gratulálok" - írta mikroblog-bejegyzésében az elnök. Gina Haspelt tavaly nevezték ki a CIA igazgatóhelyettesévé. Mind Pompeo, mind Haspel kinevezését, meghallgatás után, a szenátusnak kell jóváhagynia.

Amerikai sajtójelentések már hónapok óta szóltak arról, hogy Donald Trump szívesen látná Mike Pompeót a külügyminisztérium élén. Tavaly októberben, amikor kiszivárgott, hogy állítólag lehülyézte Trumpot, már távozni akart posztjáról, de Mike Pence alelnök közbenjárására mégis maradt.

A 65 éves Tillersonnak - aki korábban az Exxon Mobil olajcég vezetője volt és közigazgatási tapasztalat nélkül vette át a külügyminisztérium irányítását - többször is nyilvános nézeteltérései voltak Donald Trumppal kulcsfontosságú nemzetbiztonsági kérdésekben. Így például nem értett egyet az elnök álláspontjával az iráni atomalku, az Észak-Koreával folytatandó tárgyalások vagy a párizsi klímaegyezményből való amerikai kilépés ügyében.

PestiSracok facebook image

A The Wall Street Journal a Fehér Ház egy névtelenséget kérő tisztségviselőjét idézve azt írta: Donald Trummp még az Észak-Koreával folytatandó tárgyalások előtt biztosítani akarta a cserét az amerikai diplomácia vezetésében. A The New York Times szerint Trumpot irritálta Tillerson testbeszéde is. A lap szerint ugyanis a külügyminiszter mindig forgatta a szemét, ha a megbeszéléseken valamiben nem értett egyet az elnökkel.

Tillerson a múlt héten afrikai körúton volt, és munkatársai szerint a hétvégén nem érezte jól magát, és ezért egy nappal előbb tért vissza Washingtonba. Hétfőn nyilatkozatban támogatta London Moszkvát okoló álláspontját egy Dél-Angliában élő volt orosz kettős ügynök megmérgezése ügyében. Az ideggázzal elkövetett mérgezés "nyilvánvalóan Oroszországból jött és bizonyosan meglesz rá a válasz" - fogalmazott Tillerson, miközben a Fehér Ház nem nyilvánult meg az ügyben.

Az új külügyminiszter-jelöltet, Mike Pompeót, Trump feltétlen híveként tartják számon Washingtonban. Mielőtt a CIA igazgatója lett, keményvonalas republikánus képviselő volt Kansas államból.

Forrás: MTI. Vezető kép: cnbc.com

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.