Pesti Srácok

Karácsony: „A Jobbik Simicska Lajos lopott pénzén azzal kampányol, hogy ő egy antirasszista párt"

Karácsony: „A Jobbik Simicska Lajos lopott pénzén azzal kampányol, hogy ő egy antirasszista párt"

Karácsony Gergely a Magyar Narancsnak adott interjújában arról beszélt, hogy a Jobbikban továbbra is jelen vannak a párt gerincét jelentő neonácik, hungaristák, csak most, adott helyzetben, a jelenlegi politikai utóvédharcokban nem villanthatják fel a nyilaskeresztes karszalagokat, mert a kampány végjátékának idejére Vona a sarokba állította őket. Az utódpárt miniszterelnök-jelöltje még mindig bízik a pesti utcában (bár a párt ünnepi produkciója, az ott megjelenő teljes DK-szavazóbázis jelentősen alulmúlta a mentálhigiénés szolgálatot teljesítő Kétfarkú Kutya Párt „Békemenetét” is), abban, hogy a tömeges népharag, az elégedetlenek, az elnyomottak százezreinek üvöltése végül bedönti Babilon falait. Majd egy hosszú és fáradságos elszámoltatás, tisztogatást követően Orbán Viktor rendszere, a NER totálisan megsemmisül, kiszakad a néplélekből és talán, valahogy mégis visszatalálhatunk az ígéret földjére, a Kádár-rendszer szociális demagógiájának éterien súlytalan apaölébe. Ők újra megpróbálnák. Az átlagszavazó számára tanulság rövid: „ezek ugyanazok”.

Az interjú erősen indul. Arra az újságírói felvetésre, hogy végre rendezzék a Jobbik és a magukat "demokratikus ellenzékként" megnevező vegyes felvágott között meglévő ellentmondásokat Karácsony „árnyaltan”, de lényegében megfoghatatlanul válaszolt: "Nincs ellentmondás, csak árnyaltan kell fogalmazni. Ha a Fidesz leváltása a cél, érdemes a Jobbikra tárgyalópartnerként tekinteni, ám ők kerek perec megmondták, szóba sem állnak velünk. Mindeközben érzek egy életveszélyes változást a közhangulatban, ami ott tart, hogy minden mindegy, csak bukjon a Fidesz". Majd így folytatta: "a Jobbikot ugyanúgy Magyarország rosszabb feléhez sorolom, mint a Fideszt." Amikor újra felhívták a figyelmét a továbbra is jelen lévő, tisztázatlan ellentmondásra, Karácsony nagy nehezen végül kimondta:

A folytatás ismét érdekesnek bizonyult: „Szeretném, ha ezt az egész jobbikos összefogás-diskurzust, ami a baloldalról érkezett és elhitetheti a választók egy részével, hogy lehet a Jobbikra szavazni listán, mielőbb abbahagynánk. Ami történt az elmúlt nyolc évben, abban a Jobbik társtettes.” Amikor végre szóba került a Jobbik cuki-kiskutyás-pálfordulata, már nem csak az elszólások szintjén tört ki Karácsonyból a vasöklű antifasiszta párttitkár dühe: "...hogy hol vannak olyan jelöltek, akik nem gyakorló nácik és a jobbik mostani politikájával vannak összhangban, azt én innen Budapestről nem tudom eldönteni." Az újságíró ezen a ponton visszahőkölt és figyelmeztette miniszterelnök-jelölt urat arra, hogy most mondta ki: a Jobbikban elő-előfordulnak gyakorló nácik.

PestiSracok facebook image

Nézze, az embernek változhatnak bizonyos nézetei, de aki az erkölcsi meggyőződéseit váltogatja, attól egy lépés távolságot érdemes tartani, mert könnyen visszaváltozhat." Vona Gábor színeváltozásairól így bölcselkedett Karácsony: "Három évet ültem Vona közelében a Parlamentben, mit mondjak? Maradjunk annyiban, hogy erős kételyeim vannak a fordulattal kapcsolatban".

Későbbiekben Karácsony kitért a Jobbik és Simicska Lajos szimbiózisára is:

Ebből továbbra is csak arra lehet következtetni, hogy a Jobbik gazdája, Simicska tiltotta meg a szélsőjobboldali nézeteik hangoztatását, annak érdekében, hogy a csicskapártot szalonképesnek tüntessék fel a balliberális, a hellerágnesi értelemben vett "elit" körében.

Karácsonyt rohadtul nem érdeklik az MSZP belső viszonyai

Az MSZP hitelességét érintő kérdések kapcsán elmondta: ha Vonából három év alatt rasszistából antirasszista lehetett, nyolc év alatt az MSZP is képes lehetett a változásra. Szerinte nincsenek a pártban "fideszes" kollaboránsok, árulók. Botka-ügyről elmondta, hogy az MSZP szegedi "erős emberét" nem a párttársai buktatták meg, hanem az a tény, hogy az MSZP népszerűsége idővel zuhanni kezdett parancsnoksága alatt. Botka különutas stratégiája rossz nyomvonalon haladt (rosszul kezelte Gyurcsányt), mert Karácsony szerint az ellenzéki tábor oda szavaz, ahol összefogásról beszélnek. Karácsonyt "rohadtul" nem érdeklik az MSZP belső viszonyai, Molnár Zsolttal pedig nincs konfliktusa, akinek különben sincs akkora befolyása, mint ahogyan elterjedt róla.

A Jobbikkal egy "gentlemen's agreement" belefér

Karácsony hangsúlyozta, az LMP-vel a 106-ból 40 körzet biztosan nyerhető: "Budapest és a megyei jogú városok jó része. Először az LMP-vel kell megállapodni – reméli, hogy velük teljes körűen –, utána jöhet az Együtt és a Momentum. Ha ezen az oldalon van együttműködés, az rengeteg szavazatot hoz a Jobbiktól. Vidéken a Jobbik hozhat körzeteket azzal, hogy "mi ott nem szakadunk bele a kampányba, mert adott esetben van ott egy helyi deal az MSZP és a jobbikosok között..." Karácsony szerint a Jobbikkal egy "gentlemen's agreement" belefér a szavazók mozgósításáról, szigorúan az egyéni jelöltekre nézve. Majd hozzátette: az együttműködést az élet ki fogja kényszeríteni, a szavazók pedig érteni fogják.

"Orbán Viktor végig fogja nézni, ahogyan lebontjuk a NER-t a feneke alól"

Karácsony szerint: az összes ellenzéki pártnak deklarálnia kell, hogy nem szabad együttműködni a Fidesszel, és ki kell kényszeríteni az úgynevezett "alkotmányos korrekciót". Ha a Fidesznek a választások után nem lesz valódi többsége, akkor Karácsony ügyvivő kormányt szeretne Orbán vezetésével, hogy végignézze, ahogy

Ez után Karácsony magasabb, "forradalmibb" fokozatba kapcsolt. Elmondta azt is, hogy az utca népe ki fogja kényszeríteni, hogy a Fidesz menjen bele a változásokba.A PÁRT (sic!) nem fogja bírni a nyomást, lesznek, akik előbb-utóbb átállnak a másik oldalra, mert a NER-ben ilyen "jellembajnokok" vannak. Ha nincs abszolút többség, a rendszer összeomlik, mint a kártyavár.

Természetesen előkerültek a szokásos áldemokrata toposzok is. Ilyenek például, hogy: Magyarország ma nem jogállam, az erkölcstelenség törvényei nem köteleznek semmire, de még az Alaptörvény sem. Miniszterelnökként Karácsony az Alaptörvény semmisségét kimondó népszavazást kezdeményezne, és nem fog felesküdni az alaptörvényre: vasököllel fogja szétverni a szabadságot elvevő álparlamentarizmust.

A napokban meghirdetett kulákvadászatról röviden elmondta, a tartalmat formailag kiegészítve némi bezzegromániázással: fel kell tárni az elmúlt időszak történéseit, a romániaihoz hasonló antikorrupciós ügyészségre van szükség. Ott eddig egymilliárd eurós vagyonelkobzásról döntöttek, visszamenőleg is. Az elszámoltatás Simicskát is érintené, a Jobbikot pártoló oligarcha vagyona is rámenne a padlássöprésre. Hozzátette még, hogy az elképesztő vagyonokat felhalmozó embereknek egy közös pontja van: Orbán Viktor. Ő pedig azt nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy az antikorrupciós ügyészség miatt Orbánnak ne lenne félnivalója. Na, igen. Azért mi most is azt mondjuk: áprilisban nem lesz Karácsony!

PS/SZDM, Magyar Narancs; Fotó: HPGY/PS

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.