Pesti Srácok

Kelemen Hunor: Romániának nincs jövőképe, és nem tartotta be az ígéreteit Erdélynek

Kelemen Hunor: Romániának nincs jövőképe, és nem tartotta be az ígéreteit Erdélynek

Kelemen Hunor szerint Románia száz év alatt sem tudta áttörni Kárpátokat, nem tudta Erdélyt autópályákkal összekötni a többi román tartománnyal. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke egy rögtönzött sajtótájékoztatón beszélt erről szombaton a szövetség kis parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa marosvásárhelyi ülése után.

Kelemen Hunor aggasztónak találja, hogy a román politikai elitnek 11 évvel az EU-csatlakozás után nincsen közös országprojektje, jövőképe, és a román politikusok egymással hadakoznak a jövő építése helyett. Elmondta: az RMDSZ felajánlotta, hogy kész párbeszédet folytatni a román pártokkal a közös jövőről. Azt is hozzátette azonban, hogy be kell tartani azokat az ígéreteket, amelyeket az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó, száz évvel ezelőtti gyulafehérvári nagygyűlésen a románok a magyaroknak tettek.

– fogalmazott a politikus.

PestiSracok facebook image

Az országgyűlési választásra vonatkozó kérdésre válaszolva Kelemen Hunor kijelentette, az RMDSZ arra kéri a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyieket, hogy éljenek a szavazati jogukkal. Elmondta, hogy a magyarországi pártok részéről nem érkezett semmilyen kérés a szövetség felé, de nagy meglepetésre nem kell számítani szerinte az erdélyi magyarok voksai tekintetében. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor kijelentette, teljesen elhibázottnak tartja, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke erdélyi kampányútra érkezett.

A politikus elismételte, hogy Románia nem modellértékű ország a kisebbségi közösségek védelmének tekintetében. Ezt alátámasztja az Európa Tanács szakértői testületének legfrissebb jelentése is. Kelemen Hunor élesen bírálta a román külügyminisztériumot azért a válaszért, amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezményben vállaltak teljesítését ellenőrző szakértői bizottság jelentésére adott. Úgy vélte, a román állam ahelyett, hogy elgondolkodott volna a szakértők által jelzett gondokon és megpróbálná megoldani ezeket, kioktató módon válaszolt az észrevételekre. Emlékeztetett, hogy a román külügyminisztérium által megfogalmazott válaszban Székelyföldet következetesen kis betűvel írják.

– fogalmazott.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.