Pesti Srácok

A kormányszóvivő szerint titkos adatbázist készíthettek a „civilek” a tranzitzónában

A kormányszóvivő szerint titkos adatbázist készíthettek a „civilek” a tranzitzónában

Kovács Zoltán kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján felszólította a Migration Aid nevű szervezetet, hogy elsőként válaszoljanak arra, valóban készítettek-e a bevándorlókról titkos adatbázist a tranzitzónában.

Kovács Zoltán emellett kijelentette: a kabinet emellett választ vár arra, hogy mi a valódi célja ezeknek az adatbázisoknak, átadták-e ezeket az adatokat harmadik félnek, esetleg a Soros-hálózat egyéb szervezeteinek - kérdezte a kormányszóvivő, majd megjegyezte, a kormány azt is tudni szeretné, hol tárolják ezeket az adatokat, a Migration Aid nevű szervezet mellett pedig mely szervezetek vettek még részt ebben az akcióban - mondta a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán szerint tovább nőtt a Soros Györgyhöz köthető szervezetekkel szembeni aggodalom, miután egy, a magyar sajtóban megjelent tényfeltáró írás szerint ezek a szervezetek olyan illegális tevékenységeket, például törvénytelen adatgyűjtést folytattak. A kormányszóvivő a Soros-hálózat működésére példaként említette, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung kedden megjelent cikkében az Amnesty Internationalra "hivatkozva állítja azt a hazugságot, miszerint a magyar határon, tranzitzónában fogva tartanának embereket". Ez egy illusztrációja azoknak a hazugságoknak, amelyeket ezek a szervezetek állítanak Magyarországról, a magyar határőrizetről - mondta, aláhúzva, a magyar kormánynak az elmúlt években rengeteg energiájába telt, hogy elmondja, mekkora munkát végez a határokon.

Kiemelte, a Soros-szerveztek ezzel szemben mindent megtesznek Magyarország hiteltelenítésére, továbbá olyan más célokért is, amelyekről a Migration Aid Alapítvány alelnöke, Siewert András is azt állította, végeredményben pénzügyi és politikai természetűek.

PestiSracok facebook image

Kovács Zoltán kitért arra is, a kormány célja a Stop Soros törvénycsomag benyújtásánál, illetve a külföldi finanszírozású szervezetek önbevallásának szigorításánál is az illegális bevándorlással szemben elért eredmények védelme volt. "Ezek a sajtóhírek napi szinten leplezik le a Soros-féle szervezetek ezzel ellentétes tevékenységét" - tette hozzá.

A kormányszóvivő tájékoztatója elején emlékeztetett, a közelmúltban megjelent külföldi sajtóhírek nem hagynak kétséget afelől, hogy milyen aggályokat, nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel az tevékenység, amelyet Soros György szervezetei Nyugat-Európában, ezen belül Németországban folytatnak Magyarország ellen.

Kovács Zoltán emellett utalt a Magyar Idők hétfői cikkére is, amely szerint a migránsokat segítő Migration Aid Alapítvány alelnöke egy beépített oknyomozó újságírónak azt "kotyogta el", hogy Soros György állítólagos emberbaráti akciói valójában pénzügyi érdekei érvényesítését szolgálják.

"Végeredményben minden a pénzről szól. Ebben biztos vagyok" - idézi a lap Siewert Andrást.

A kormányszóvivő kérdésre válaszolva elmondta, a magyar emberek munkájának eredményeként Magyarországon immáron 61 hónapja emelkednek a reálkeresetek. Hangsúlyozta, a kormány még nem elégedett a jelenlegi helyzettel, mert rengeteg még a teendő, de az biztosan kijelenthető, hogy jó irányba mozdultak el, aminek köszönhetően évről évre mindenki léphet egyet előre.

MTI, Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.