Pesti Srácok

Lázár: az áprilisi választás fő kérdése a bevándorlás

Lázár: az áprilisi választás fő kérdése a bevándorlás

Az áprilisi parlamenti választása fő kérdése a bevándorlás, vagyis az, hogy Magyarország bevándorlóország lesz vagy megmarad magyarnak - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Fidesz hódmezővásárhelyi egyéni képviselőjelöltje a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Mindenkinek észre kell vennie, hogy van tétje az április választásoknak – mondta Lázár János, majd hozzátette, a voksoláson dől el, hogy Soros György vagy a magyar emberek alakítanak kormányt, akik nem akarnak bevándorlást. A miniszter elmondta, ők az elmúlt nyolc esztendőben a hibáikkal együtt is az ország függetlenségének megerősítéséért dolgoztak, míg mások különböző háttérhatalmak és különböző nagy emberek pénzéből az ország, a nemzet és a közösség gyengítését szeretnék elérni. Lázár János beszélt arról is, hogy ma Magyarországon kétfajta politikus létezik: bevándorlópárti és bevándorlóellenes, ő pedig az utóbbiakhoz tartozik, megválasztása esetén pedig hazája szuverenitásáért, függetlenségért küzd majd. A politikus fontosnak nevezte, hogy a fideszes képviselőjelöltek a következő hetekben álljanak oda az emberek elé, és győzzék meg őket arról, hogy alkalmasak megvédeni az országot. Lázár János szerint ebben hivatkozhatnak arra, hogy ők voltak, akik kerítést építettek egyetlen ellenzéki párt támogatása nélkül, továbbá ők állították meg a bevándorlást, miközben az ellenzéki parlamenti képviselők csak sunnyogtak, többet közülük pedig nyilvánvalóan a nemzetállamok megszüntetését tervező Soros György is pénzelt közvetve vagy közvetlenül.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, a tavaszi választás másik tétje, hogy azok kapnak-e bizalmat, akik a teljesítményükkel és a munkájukkal képesek jobbá tenni ezt az országot, vagy azok, akik csak szövegelnek. A magyar ellenzéki pártok képviselői, háttéremberei zúdítják a feljelentéseket az Európai Unió asztalára, mert azt remélik, hogy ott a velünk szemben állók, vagy azok, akik a Gyurcsány-kormány alkalmazottai voltak és most Brüsszelben az Európai Bizottság alkalmazottai, majd eljárásokat kezdeményeznek Magyarország ellen. A tárcavezető a korrupcióról megjegyezte, amelyik városnak, illetve országnak jól megy, van pénze, gazdasági fejlődést produkál, ott valószínűleg jóval kisebb a korrupció, mint ahol nincs pénz nyugdíj és béremelésre. Lázár hangsúlyozta, 2002 és 2010 között látszott, hogy van korrupció, hiszen üres volt az államkassza, és azért nem volt pénz, mert szétlopták. Most azért van pénz az államkasszában, mert mi nem lopjuk el. Ez ennyire egyszerű – fogalmazott, hozzátéve, így jut pénz bér- és nyugdíjemelésre, fejlesztésre.

Lázár János elmondta, a rendszerváltozás óta soha nem volt akkora az állami vagyon, mint most, 2010 óta ugyanis három-négyezer milliárd forintnyi állami vagyont vásároltak vissza. A fideszes politikus reményét fejezte ki, hogy Hódmezővásárhely polgármesterének munkájában több lesz az együttműködés, mint a harc. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az új városvezető próbálja őket gáncsolni, támadni, miközben ők szeretnének együttműködni. Beszélt arról is, Márki-Zay Péter függetlenségéről sokat elárul, hogy egy MSZP-s alpolgármestert jelölt maga mellé. Lázár János aláhúzta, a Fidesz hitvallása a demokrácia és a szabadság mellett kiterjed a méltányos, fair viszonyok biztosítására is, ezért nyújtanak segítséget az olyan esetekben, amelyekben az igazságszolgáltatás képtelen volt igazságot tenni. Példaként említette erre a Szeviép-ügy ötszáz károsult vállalkozójának nyújtott támogatást.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Fotó: MTI/ Kovács Tamás

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.