Pesti Srácok

Megsétáltatták magukat a kétfarkú kutyák is

Megsétáltatták magukat a kétfarkú kutyák is

„A molinó minden előtt!" feliratú, nemzeti színű transzparens mögött vonultak fel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által szervezett alternatív, ironikus hangvételű békemenet résztvevői csütörtökön Budapesten. A felvonulás az Oktogontól indult, ahol a párt elnöke, Kovács Gergely ismertette az általuk megfogalmazott 12 pontot. Ebben egyebek mellett az „űrbéli viszonyok megszüntetését", „negyvenévenkénti országgyűlést Pesten", és „a cenzúra szabadságát, a sajtó eltörlését" követelték.

A több ezer részvevő - akik közül többen jelmezt viseltek - rendőri felvezetéssel a Blaha Lujza teret és az Astoriát érintve az Erzsébet térre vonult egy teherautó mögött, amelyről a felvonulás közben zene szólt. A tömegben a kormányon és kormánypárti politikusokon is élcelődő, gúnyos feliratú táblákat, valamint nemzeti színű és európai uniós zászlókat is lehetett látni. A táblákon egyebek mellett az alábbi feliratok voltak olvashatók: „Aki nem vejünk, az ellenünk"; „itt többen ENSZ-emtelenedtek"; „Ne menj el szavazni!"; „boldogok a stadionépítők"; „a választás csak fárasztás". A tömegben többször skandálták a többi között azt, hogy „nem kell kormány"; „Viktor a király", és „ingyen sört!".

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt békemenetének résztvevõi az Oktogonnál; fotó: MTI

Amikor a menet egy időre megállt a Rákóczi úton a Kazinczy utcánál, akkor a tömeg vége a Nyár utcánál volt. Az Erzsébet téren a felvonulás végén a felszólalók ironikusan arról beszéltek, több százezren vettek részt a meneten, amelynek célja, hogy szót emeljenek az „utolsó rabláncról", a demokráciáról, „ami gúzsba köti egységre szomjas magyar szívünket". Hangsúlyozták egyebek mellett, hogy nincs szükség több választásra, mert az csak megosztásra jó, ezért erős központosított Magyarországot akarnak, ahol - mint fogalmaztak - egy a cél, egy a pártrendszer, és a kettő is egy. Mint elhangzott, a részvevők a demokrácia ellenségeiként vonultak az utcára, mert a demokrácia „elnyomó rendszer, ahol az emberek bele akarnak szólni a politikába". A rendezvény végén kihirdették, hogy hadat üzennek az ENSZ-nek.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.