Pesti Srácok

A nap vicce: Gyurcsány szektapártja hazudott egyet, majd beteges hazudozónak nevezte Budait

null

Gyurcsány Ferenc pártjának hétfő délutáni közleményével megint sikerült kiharapnia a pókot a sarokból. A kommünikében beteges hazudozónak nevezték Budai Gyulát, és azt állították, a DK számtalan pert nyert már a fideszes politikus ellen. Budai viszont portálunknak elmondta: soha egyetlen pert nem vesztett a DK ellen. Ennyit arról, ki a „beteges hazudozó”. Lásd még: Őszöd....

Mint azt megírtuk, az MSZP és a DK közös titkos pénztárnokának nevezte a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabát Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján. Nem késett sokat a Demokratikus Koalíció (DK) válasza: a Gyurcsány-féle szektapárt pattogós közleményt adott ki, amelyben a következőket írták:

A PestiSrácok.hu megkeresésére Budai Gyula elmondta: hogy ki a „beteges hazudozó gazember”, azt egyfelől az őszödi beszéd óta minden magyar ember pontosan tudja.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott portálunknak a fideszes országgyűlési képviselő, egykori elszámoltatási kormánybiztos. (Aki néhány napja a Magyar Időknek úgy nyilatkozott: a legnagyobb kudarca, hogy Gyurcsány Ferenc még nincs börtönben.)

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.