Pesti Srácok

Nem éppen békésen fogadták Vonát Békésen (Videóval!)

Vona úr, ön már hitelét veszítette fél évvel ezelőtt - mondta egy idősebb férfi Vona Gábornak Békésen, ahol a Jobbik elnöke kedden tartott sajtótájékoztatót. Egy másik férfi a hallgatóságból pedig azt nehezményezte, hogy roma származása ellenére ő miért tartozna a kisebbséghez, ha nemrég diplomázott és nyelveket is beszél. Vona szerint mindenki maga dönti el, „cigánynak vallja-e magát”.

Rövid videót kaptunk egyik olvasónktól, amelyen Vona Gábor sajtótájékoztatója ugyan nem hallható, az viszont igen, hogy néhány békési meglehetősen hűvösen fogadta a Jobbik elnökét. A felvétel tanúsága szerint Vona a cigány kisebbségről is beszélt, ennek kapcsán kapott is egy kérdést az egyik jelenlévőtől. A férfi azt kérdezte a miniszterelnök-jelölttől, hogy roma származása ellenére ő például miért tartozna a kisebbséghez, ha nemrég diplomát szerzett és több nyelvvizsgával is rendelkezik. A videón hallható, hogy Vona Gábor először próbálja figyelmen kívül hagyni a bekiabálókat:

- harsogta kezdetben, majd később azt válaszolta a férfi kérdésére: „Ön dönti el, hogy cigánynak vallja-e magát”. Azt már a hirado.hu írta meg, hogy a pártelnök beszéde kezdetén egy nő egy órát tett Vona Gábor elé, amely egy müezzin hangját utánozta, egy fiatal férfi pedig az iszlámhitéről próbálta faggatni. A fórumon részt vevő lakosok emellett a devizahitelesek megsegítéséről kérdezték a politikust.

PestiSracok facebook image

Ez már nem az első eset, hogy hideg fogadtatásban részesül a Jobbik elnöke: február végén például papírpénzutánzattal dobálták meg pártja szombathelyi kampányrendezvényén. Március elején Marosvásárhelyen, a Színház téren összegyűlt mintegy negyven ember között volt olyan, aki „Allah akbar” kiáltással fogadta a politikust, mások úgy vélekedtek, feszültséget kelt a jelenlétével. Március 8-i makói fórumáról pedig egy Allahu Akbar feliratú VW transporterrel kényszerült távozni Vona Gábor - hogy csak a legemlékezetesebbeket említsük.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.