Pesti Srácok

A német hírszerzés szerint Európát is elérhetik az észak-koreai atomrakéták

A német hírszerzés szerint Európát is elérhetik az észak-koreai atomrakéták

A német hírszerző szolgálat (BND) szerint Európát is elérhetik az atomtöltettel felszerelt észak-koreai rakéták - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.

A beszámoló szerint a BND helyettes vezetője, Ole Diehl a héten egy zárt ülésen szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőknek elmondta, hogy

így Németországot is, és Kim Dzsong Un diktátor interkontinentális rakétáit már nukleáris töltettel is fel lehet szerelni.

PestiSracok facebook image

A BND alelnöke azonban arról is beszélt, hogy Észak-Korea és Dél-Korea közötti párbeszéd megindulása a válság enyhülését jelzi - írta a Bild am Sonntag. Észak-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatai ellenére hat kísérleti atomrobbantást hajtott végre, és folyamatosan bővítette és fejlesztette rakétaarzenálját, mellyel állítása szerint már képes elérni az Egyesült Államok területét. Pár hete viszont Szöulban bejelentették, hogy Phenjan kész akár az Egyesült Államokkal is tárgyalni, és nem ragaszkodik nukleáris fegyvereihez, ha a rezsim biztonsága garantált, és Phenjan nem érzi magát katonailag fenyegetve.

MTI; Fotó: reddit

Ajánljuk még

Alakul a gyurcsányista börtönválogatott és olcsó telexes hazaárulás külföldi hülyegyerekekkel – Karanténvlog

Karanténvlog 2024 augusztus 17.
Most sem volt túl jó hete a baloldalnak, hiszen az egyik vezérnaszádja kapott léket, Kiss László gyurcsányista polgármestert ugyanis letartóztatták, miután kihallgatták. A PestiSrácok.hu már a júniusi választások előtt részletesen beszámolt a gyanús ügyről, amely növelte a baloldali börtönválogatott számát, ezt követően, a kisebb és nagyobb halak mellett Czeglédy Gergő momentumos óbudai alpolgármester is letartóztatásba került. Kiss László azonban megúszta, megnyerte a polgármester-választást, ám úgy tűnik, ő sem kerülhette el az igazságszolgáltatás következményeit. A Karanténvlog beszámol arról is, hogy se Gyurcsány Ferenc, se a baseball ütős szóvivő, Barkóczi nem találta a kerületet, hiszen Óbuda helyett mindketten Újbudát mondtak az első pánikban, de ki tudja, talán minden kerületben megbújik egy-egy DK-s akna. Az igazi meglepetést azonban a Telex szolgáltatta, akik mindig örömmel én önként vesznek részt hazaáruló akciókban, most pedig még nehéz dolguk sem volt, csupán a különlegesen intelligens külföldi szigetezőkkel kellett néhány szót váltaniuk. A "felvilágosult" ifjak szépen felmondták azt a mantrát, azt a néhány gondolatot, amit a fejükbe vertek, miszerint Orbán Viktor diktátor, Magyarország elnyomott diktatúra, ahonnan mindenki menekülni akar, sőt voltak olyan egyedek is, akik szerint az a demokrácia, ha a megválasztott kormányfő nem veheti át a megbízatását, mert nekik éppen nem tetszik. Nézzétek most is a Karantént, nem bánjátok meg.