Pesti Srácok

Nyilvántartásba vették a Fidesz-KDNP és a DK országos listáját

Nyilvántartásba vették a Fidesz-KDNP és a DK országos listáját

Nyilvántartásba vette a Fidesz-KDNP és a Demokratikus Koalíció (DK) országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A Fidesz-KDNP mind a 106 egyéni választókerületben állított jelöltet, és valamennyit már nyilvántartásba is vették a választási bizottságok. A DK valamennyi megyében és a fővárosban 45 jelöltet állított, és ebből 20-at már nyilvántartásba vettek a választási bizottságok.

Így a DK és a Fidesz-KDNP megfelelt az országoslista-állítás feltételeinek, az országgyűlési képviselők választásán ugyanis az a párt állíthat országos listát, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban legalább huszonhét egyéni választókerületben állított jelöltet; két párt közös egyéni választókerületi jelöltek alapján közös pártlistát állíthat. Az országos lista bejelentésének határideje március 6., 16 óra.

Az országos listán legfeljebb háromszor annyi jelölt állítható, mint a megszerezhető mandátumok száma, azaz legfeljebb 279. A Fidesz-KDNP listáján - amelyet Orbán Viktor miniszterelnök vezet - a maximális, 279 jelölt van, a DK listáján - amelyet Gyurcsány Ferenc pártelnök vezet - 145 jelölt szerepel. Az országos listáról a 93 kiadható mandátumot a pártlistákra leadott szavazatok és a töredékszavazatok alapján osztják ki.

Töredékszavazatnak minősül az egyéni választókerületben győztes jelölt minden olyan szavazata, amely már nem volt szükséges a mandátum megszerzéséhez. Töredékszavazat továbbá minden olyan szavazat, amit olyan jelöltre adtak le egyéni választókerületben, aki nem szerzett mandátumot.

PestiSracok facebook image

Fontos szabály, hogy csak azok a pártok juthatnak mandátumhoz az országos listáról, amelyek a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább öt százalékát elérték. Közös lista esetén a küszöb 10 százalék, kettőnél több párt által állított közös pártlista esetén 15 százalék. A DK és a Fidesz-KDNP azzal, hogy nyilvántartásba vették országos listáját, jogosulttá vált arra, hogy egy-egy tagot delegálhasson a Nemzeti Választási Bizottságba.

Az NVB tagjainak száma attól függ, hány, választáson induló szervezet tud országos listát állítani. A választás eredményének megállapítása után a testületben csak a választott tagok maradhatnak, illetve azon pártok delegáltjai, amelyek parlamenti frakciót tudtak alakítani. Az NVB határozatai nem jogerősek, azok ellen három napon belül lehet jogorvoslattal élni a Kúriánál. Az NVB múlt pénteken vette nyilvántartásba az első országos listát, az MSZP-Párbeszéd közös listáját.

MTI; Fotó: nak.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.