Pesti Srácok

Orbán: az idős emberek nem azért építették újjá egykor Magyarországot, hogy migránsok települjenek hazánkba

Orbán: az idős emberek nem azért építették újjá egykor Magyarországot, hogy migránsok települjenek hazánkba

Budapest belvárosában folytatódott Orbán Viktor országjárása. A miniszterelnök hivatalos közösségi oldalán közzétett videón látható, hogy a kormányfő idős emberekkel, nyugdíjasokkal találkozott, akiknek kifejezte tiszteletét. A látogatás során elmondta, szerinte nagyon kevés olyan idős ember van Magyarországon, aki azért dolgozott egész életében, azért építette fel a háborút követően Magyarországot, hogy egyszer csak kicseréljék hazánk népességét, és összekeverjenek bennünket valami mással.

Orbán Viktor Budapest 1. számú egyéni választókerület Fidesz-KDNP-s jelöltje, Hollik István mellett korteskedett a Belvárosban és ennek keretében a Belgrád rakparton lévő Idősek Klubjába látogatott – írta a Magyar Idők Online. A miniszterelnök, akit a helyiek tapssal fogadtak, a találkozón elmondta, biztos abban, hogy nagyon kevés olyan idős ember van Magyarországon, aki azért dolgozott egész életében, azért építette fel a háborút követően Magyarországot, hogy egyszer csak kicseréljék hazánk népességét, és összekeverjenek bennünket valami mással. Egyre több, más civilizációból érkező ember jön Európába – ha engedjük – akik teljesen másképp gondolkodnak, mást gondolnak a világról– jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor kiemelte, nincs semmi problémája ezzel, csupán azt szeretné, ha ezek az emberek otthon gondolnák ezt a világról és nem itt. Ennyi a mi tiszteletteljes kérésünk – tette hozzá a miniszterelnök, aki mindenkit arra kért, hogy április 8-án menjen el voksolni és mindkét szavazatával a Fidesz-KDNP-t támogassa.

Forrás: Magyar Idők Online. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.