Pesti Srácok

Simicska kettes számú kálmánolgicája már összeboronálta a teljes ellenzéket

Simicska kettes számú kálmánolgicája már összeboronálta a teljes ellenzéket

A valaha a mértéktartást legalább hírből ismerő, de tavaly az ATV-től a Hír TV-hez igazoló Péterfi Judit egy szelfi erejéig máris összeboronálta Vona Gábort, Karácsony Gergelyt és Szél Bernadettet, majd tegnap a Facebook-oldalán kiposztolta a közös dzsemborit. A képhez titokzatoskodó megjegyzést fűzött: "Összeálltak. Összeálltunk. Így is lehet. Vagy csak így lehet? Ki tudja, mit hoz a jövő?!"

Bár Gyurcsány Ferenc emlékezetes március 15-i, Vonának és az LMP-nek is baráti jobbot (vagy inkább balt) nyújtó kijelentése óta már semmi titokzatoskodásnak nincs értelme, Péterfi Judit maga sem sokat ad a látszatra: a "simicskatévén" futó Privátszféra című portrésorozatának minden egyes darabja csöpögős kampányfilm, amelyben a riporter hol cirmoscicaként dorombol alanyai ölében, hol pedig mikrofonállványként, gyermeki tekintettel issza Vona Gábor, Csintalan Sándor, Szél Bernadett, Karácsony Gergely vagy éppen Gyurcsány Ferenc szavait. Ám közeleg április 8-a, eljött a tettek ideje, így a műsorvezető már nyíltan propagálja a munkaadója legfőbb politikai projektjét, a DK-tól a Jobbikig tartó teljes választási (és sikerük esetén értelemszerűen kormány-) koalíciót.

Forrás: Péterfi Judit Facebook-oldala.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.