Pesti Srácok

Simicskó: több programmal ünneplik a 170 éves honvédséget

null

Több ünnepséget terveznek ebben az évben a honvédség fennállásának 170. évfordulója alkalmából - közölte a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli, március 15-ei műsorában.

Simicskó István felidézte: a Magyar Honvédség szabadságharcban jött létre, „harcban edződött”.

- emelte ki a miniszter, aki szerint ehhez a katonák „hatalmas, emberfeletti” hazaszeretete és szabadságvágya is kellett. A miniszter megjegyezte: napjainkban azt látni, hogykülső szándékokat, akaratokat akarnak rákényszeríteni egyes országokra.

PestiSracok facebook image

Felhívta a figyelmet arra, hogy a hadviselés módszerei megváltoztak, már nincs hadüzenet, azt sem mindig tudni, ki áll a támadások hátterében. A katonaságnak minden ilyen veszélytől is meg kell óvnia a magyar embereket, ehhez új technikákra, technológiákra is szükség van. Ezzel kapcsolatban Simicskó István példaként említette, hogy már létrehoztak egy kutatóintézetet, és kibervédelmi parancsnokságot is felállítanak. Simicskó István a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hangsúlyozta: a történelem arra tanít, hogy ha egy országnak nincs „védelmi képessége” mindig valamilyen idegen elnyomás lesz a sorsa. Ezért a biztonságra mindig áldozni kell.

- fejtette ki a miniszter.

Forrás: MTI; fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.