Pesti Srácok

Sneider Tamás letagadta családi vadászházának valós méretét

Sneider Tamás letagadta családi vadászházának valós méretét

A PestiSrácok.hu tegnap írta meg, hogy Sneider Tamás a felesége nevére, valamint felesége ügyvédi irodájára íratott vadászlakot birtokol a Mátrában. A Jobbik alelnöke sebtében az összes receptet előszedte az üggyel kapcsolatban: áldozatpózba helyezkedett, természetesen perelni fog, és igazat mondania sem sikerült az üggyel kapcsolatban.

Alaposan eltévesztette saját ingatlana méreteit Sneider Tamás, hiszen a tegnapi hírre válaszul közzétett Facebook-bejegyzésében 34 négyzetméteres üdülőházról írt. A fényképek alapján, ránézésre is könnyen megállapítható, hogy a szóban forgó ház jóval nagyobb, ráadásul a földhivatali papírok is háromszor ekkora épületről tanúskodnak. A jobbikos képviselő emellett természetesen áldozatnak próbálja magát beállítani, és a fideszes sajtó visszatámadásának mondja a történteket. Azt is megírta, hogy ő nem szokott perrel fenyegetőzni, ahogy Szabó Zsolt, majd közölte, hogy perelni fog.

Sneider Tamás állítólag 34 négyzetméteres háza felülnézetből (kép: PS)

Kérdés, hogy ha a hírt idézőjeles leleplezésnek, komolytalannak minősítő Sneider azt is közölte, hogy a felesége vagyonát nem is kellene nyilvánosságra hoznia, ám ő becsületességtől és az átláthatóság iránti elkötelezettségtől hajtva mégis megtette, akkor vajon miért tagadja le az üdülőház valós méretét.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.