Pesti Srácok

Szél: Demszky sem menekülhet az elszámoltatás elől

Szél: Demszky sem menekülhet az elszámoltatás elől

Demszky Gábor újsütetű és némiképp váratlan színre lépésére azt tudom reagálni, hogy nyugodtan bízzon bennem főpolgármester úr, az LMP-vel az elmúlt 28 év összes korrupciós botrányát feltárjuk, és azok érintettjeit elszámoltatjuk. Nem lesz ott semmi hiba – írta Szél Bernadett Facebook-bejegyzésében. Az LMP miniszterelnök-jelöltje az MSZP-t és a DK-t is kiosztotta.

Tovább gyűrűzik az ellenzéki cicaharc. Az állítólagos összefogás helyett ezúttal Szél Bernadett szállt bele a baloldali ellenzéki pártokba. Emlékezetes, az LMP miniszterelnök-jelöltje korábban kijelentette, Polt Péter a kormányváltás után csak abban az esetben maradhat meg pozíciójában, ha „hajlandó lesz elvégezni a munkáját” és nem csak a fideszesek „pecsenyéjét akarja mosni”. Az MSZP és a DK rögtön ráharapott a kijelentésre, mondván, az LMP a Fidesz szekLMPerét tolja. Szél Bernadett Facebook-bejegyzésében tette helyre a két pártot. Mint fogalmazott,

Szél ezenkívül azt is felrótta az MSZP-nek és a DK-nak, hogy a különben jogállamot követelő ellenzék a jogállamot sárba tiporva akarja-e Poltot eltávolítani, ami szerinte fideszes módi.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook.com/24.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.